A Fidesz szívesebben tervezi újra Magyarországot az MSZP-vel, mint a Jobbikkal?

Az idei Tusványosra az LMP és az MSZP kapott meghívót, a Jobbik viszont nem. 

Valamikor, a rendszerváltoztatgatás hajnalán, 1990-ben az első Bálványosi Nyári Szabadegyetem merész, újszerű kezdeményezés volt. Szembeúsztak az árral. Azt tűzték ki célul, amiről éppen az előző fél évben derült ki hogy a nagypolitika nagyon nem akarja: a magyar-román és a magyar-magyar párbeszédet. Hitték, mert hinni akarták, azért, mert különböző az anyanyelvük, vagy a világnézetük, azért még le lehet, sőt, le is kell ültetni embereket egymással beszélgetni. Már a legelején világos volt, hogy ide a Fidesz lényegében hazajön, de ameddig ez nem járt a többiek kirekesztésével, addig ez igazából nem zavart senkit. Mára viszont eljutottunk odáig, hogy már a kormánypártnak is csak egy része érzi igazán otthon magát Tusnádfürdőn. 

Félkerek asztal

A jelenlegi, háromfelé szakadt erdélyi közéletben a legnagyobb várakozás azt előzte meg, sikerül-e egy asztalhoz ültetni a magyar pártok képviselőit? Ez idén sem jött össze. A nemzetpolitikai kerekasztalnál egyedül az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke foglalhat helyet. Az érintettek egymásra mutogatnak. A tábor szervezői szerint elhívták Kelemen Hunort, az RMDSZ, és a Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt vezetőjét is, ám "ők nem reagáltak pozitívan". A Maszolnak az RMDSZ elnöke elmondta: valóban kapott meghívót, ám abban a beszélgetés témái, a résztvevők, és a moderátor személye sem szerepeltek. Kelemen eleve nem ért volna rá, mert "régebbről leegyeztetett programjai voltak aznapra", Ám Biró szívesen elment volna. A kerekasztalra azonban nem is invitálták, csak egy autonómiáról szóló beszélgetésre - amit aztán később töröltek. 
 
Ha megnézzük a meghívottak névsorát, kiderül: Erdély tulajdonképpen kilógott volna a sorból, ha több helyi magyar politikai erő van jelen. Az összes többi régióból ugyanis egyetlen pártot hívtak meg. Ezek pedig - Tusványoson már évek óta megszokott módon - a Fidesszel jó, vagy legalábbis a többinél jobb kapcsolatot ápoló szervezetek. A félig szlovák (vagy tán egészen az) Híd-Most ugyan valószínűleg nem sokat tudott volna hozzátenni a nemzetpolitikai együttgondolkodáshoz - de azért mégis csak ők vannak benn a pozsonyi parlamentben, és nem az MKP, amely viszont ott lehet Tusványoson. Az új ukrán választásokon az UMDSZ ugyan kiesett a kijevi törvényhozásból - de akkor is egyedül a KMKSZ képviselte a táborban a kárpátaljai nemzetrészt,  amikor éveken keresztül az UMDSZ képviselője ült a Radában. Délvidékről is egyedül a saját holdudvarában több milliárdnyi magyar közpénzt kiosztó VMSZ jöhet el - a VMDP-t, a VMDK-t, és a helyi Magyar Polgári Pártot nem hívták meg. Horvátországból a HMDK ülhet az asztalhoz, holott parlamenti képviselője Zágrábban a Magyar Egyesületek Szövetségének van. Jól látható tehát, hogy a tusványosi félkörnél is soványabb kerekasztalnál 
a határon túli magyar pártok legitimitását nem a szavazóik, vagy az otthoni pozíciójuk, hanem a Fideszhez való közelségük határozza meg. 
Az már csak a cseresznye a habos torta tetején, hogy a beszélgetés moderátora Répás Zsuzsanna egykori nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár lesz. Az azért még a Fidesz-univerzumban is meglepő, hogy az egész határon inneni és túli kormányközeli sajtóban nem találtak olyan embert, akire rábízták volna ezt a rendkívüli lojalitást igénylő nagy horderejű feladatot.

Újratervezés

Sokszínűbb lesz a "Magyarország újratervezése" című program, amelynek keretében az anyaországi pártok képviselői vitathatják meg az aktuális kérdéseket. Mármint, akit meghívtak. Ennél az asztalnál is lesz ugyanis néhány üres hely. A beszélgetésen Schiffer András, az LMP társelnöke, Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, és Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese vesz majd részt. Ez utóbbi elég komoly felháborodást keltett az erdélyi médiában és közvéleményben is. A Facebookot valósággal elárasztották a szocialisták 2004 decemberi, határon túli magyarság elleni gyűlöletkampányára emlékeztető, és az ennek megfelelő fogadtatást ígérő bejegyzések, kommentek. De a sokszínűség jegyében miért ne adhatnának teret akár a szervezőkétől gyökeresen eltérő, megosztó jelegű véleményeknek is? -  tehetnénk fel a kérdést. A tusványosi pluralizmus azonban nem mindenkire terjed ki.
 
 Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
 
Az Országgyűlésben a meghívottakon kívül van még négy másik párt. A 11 évvel ezelőtti uszítására a mai napig büszke Gyurcsány Ferenc biztonságát talán nehéz lenne garantálni ott Csíkban, az Együtt, vagy a PM mellőzését pedig lehetne azzal magyarázni, hogy érdemi támogatottsággal nem bíró, súlytalan erők. 
 
Ám a Jobbikra sem az elszakított nemzetrészekkel szembeni közöny, sem a jelentéktelenség bélyege nem süthető rá. Mégsem kapott meghívót a párt egyetlen képviselője sem. Ez különben nem újdonság, már tavaly is így volt. 2012-ben egyetlen alkalommal jelen volt Szávay István, ám őt sem a párt, csak annak ifjúsági szervezete képviseletében hívták el. A radikálisokkal szembeni örök Jolly Joker persze ezúttal is bedobható: vállalhatatlanok. Ebben az esetben azonban az az igen kellemetlen dilemma jön velünk szembe: Tusványos szervezői számára a szocialisták vállalhatóbbak, mint a jobboldali ellenzék? 
A Fidesz szívesebben tervezi újra Magyarországot az MSZP-vel, mint a Jobbikkal? 
A kérdés nyugodtan feltehető így is, hiszen az közismert tény, hogy a szabadegyetem a Fidesz házifesztiválja. Illetve most már inkább csak egy részéé. 

Atlantista népfront

A meghívottak és résztvevők közül idén látványosan hiányoznak azok, akiket Kövér Lászlóhoz közel állónak tartanak. Talán még ennél is durvább, hogy egy határon túli, elsősorban a nemzetpolitikával foglalkozó rendezvényen nem lesz jelen sem Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszter, sem Szijjártó Péter külügyminiszer. A helyettük meghívott Martonyi János Németh Zsolttal a külügyi kerekasztalon olyan szuperatlantista slam poetryt nyomtak le, hogy az még Farkasházy Teddy szárszói sátrában is megért volna egy jutalomsört. Vagyis idén már lényegében nincs ott senki, aki nem a Tusványos lelkének tartott Németh Zsolt köréhez tartozik. 
 
 
És ehhez az utóbbi időben már talán nem is kell feltétlenül fideszesnek lenni. A kormány, Washington és Moszkva között legalább néha egyensúlyozni próbáló politikáját a külügyi bizottság hardcore atlantistaként ismert elnöke egyre ferdébb szemel figyeli. A külüggyel szembeni bizottsági szurkálódásokban pedig Németh remek partnerre talál Mesterházy Attilában, a testület szocialista tagjában. Talán ennek az új, atlantista népfrontpolitikának köszönhető az is, hogy a Fidesz környékén többen úgy tudják:
Németh személyesen hívta el Tusványosra Tóbiás József MSZP-elnököt
akinek már más programja volt, így Tóth Bertalant küldte maga helyett. 
 
Szerettük volna megkérdezni a szervezőktől is, milyen megfontolások alapján címezték a meghívókat, ám csak a rendezvény utánra ígértek választ.