A fideszes Pósán László pofátlannak nevezte a demonstráló pedagógusokat

A pedagógusok nem is béremelésért vonultak az utcára szombaton, pedig a fideszes képviselő szerint ezért pofátlanok.

A hirtv.hu idézi Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke által, a szombati demonstráción elmondott beszédét:

„A gyerek még őszinte ember, kertelés nélkül beszél arról otthon, hogy megint nem volt kréta az osztályteremben, a toalettpapír hiányzik a WC-ben, hogy hónapok, évek óta nem használható a digitális tábla”

A pedagógusok valójában a diákok és tanárok túlterheltségének csökkentését, szabad tankönyvválasztást, a 18. életévig tartó tankötelezettség visszaállítását, illetve az iskolák gazdálkodási jogköreinek helyreállítását követelték.

Utóbbi azért is lenne fontos, mert most pontosan azért nincs az iskolákban kréta meg toalettpapír, mert ezt központilag a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) a feladat lenne beszerezni. Csakhogy erre láthatóan nem igazán képes.

A félmilliós tanári fizetésekkel kapcsolatban az igazság az, hogy azok jogosultak erre, akik sikerrel pályáztak valamelyik mestertanári státuszra. Beszédes adat, hogy a jelenlegi tanári kar csupán egy százaléka pályázhat egyáltalán, és ráadásul évente újra meg kell ezt tenniük – mondta el a Hír tévének a PDSZ elnöke.

Pósán László többek között azzal is érvelt a pedagógusok által most nem is a követelt béremelése ellen, hogy az az „adófizetőket terhelné”. Ezzel túlzottan nagy titkot nem árult el, ugyanis a köznevelés állami feladat, amit meglepő módon az adófizetők pénzéből finanszíroznak.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: „Egyébként pedig kerüljön az adófizetők pénzébe, mert az adófizetők ezért fizetik be az adójukat, hogy jó legyen az oktatás, hogy jó legyen az egészségügy, hogy jó legyen a szociális ágazat, hogy legyen a kultúrára is pénz fordítva. Igen, ezt Pósán úr nagyon jól felismerte. Igen, az adófizetők ezért fizetik be az adójukat. Az meg a kormánynak a dolga, hogy a befizetett pénzt arra költsék, amire az adófizetők adták.”

[[nid:180898]]