Július eleje minden évben tartogat számunkra egy remek, kimondottan gyermek- és gyermeklelkű férfibarát programot. Ahol furcsa maskarába öltözött urak és hölgyek között elvegyülve vonulunk vidáman, ahol az egymásnak feszülők látványos koreográfiában szórakoztatják a népet. Ahol a lábpörgető autentikus zenékre együtt táncolt kicsi és nagy, a beöltözött és a hétköznapi, és ahol pont annyi politika volt, mint Pumped Gaboban a testzsírszázalék.
Egy szóval: az idei Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok ismét nagyot ütött. Több száz lovag, hagyományőrző, kézműves, zenész játszott, harcolt, vonult, zenélt, s szórakoztatta a királyt és a pórnépet.
Amely aztán szépen meg is töltötte a királyi várost. Pedig hírverést sem nagyon kap, a média szorgalmas munkásai sem tapossák egymást halálra, nem látni diktafonnal, kamerával rohangáló ideges újságírót, nincs percről percre tudósítás sem. Persze a hírértéke is kevés, más már a lépték.
Talán jobb is. Ettől még a cseh, szerb, a szlovén, a lengyel és a magyar lovagok harca, az olasz zászlósok, a magyar íjászok játéka, és persze a visegrádi dobosok, a Hollóének Hungarica, a Susato régizene együttes, vagy a cseh Remdih zenéje azokat is megmozgatta, akik túl voltak már a nagyon-nagyon sokadik - és engedjék meg a reklámot - Présben kapható
200, azaz kétszáz forintos viceházmesteren is.
így amikor a Főnixmadárként számos alkalommal újjászülető egyszeri tudósító konstatálja, hajnali egy van, de még mindig húzzák a zenészek, rájön, bizony, július elején mindenkinek Visegrádra kell menni.
Éljen a király!
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI