A Gravitáció egyrészt visszahozta a divatba az űrsztorikat, másrészt rendesen feltette a lécet a zsáner utána következő darabjainak. Mégsem ez járt a fejemben a Mentőexpedíció nézése közben - csak utána jutott eszembe, miért nem okozott akkora katarzist ez a film, mint elődje.
Persze szinte több a különbség a két mozi között, mint a hasonlóság - utóbbi tulajdonképpen abban ki is merül, hogy mindkettő az űrben (is) játszódik.
A Mentőexpedíció ugyanis a Gravitáció kőkemény, viccet nem ismerő drámaiságához képest néhol majdhogynem vígjátékká fajul, helyesbítek: némi humorral is operál. Erre éppenséggel szükség is van, másképpen egyáltalán nem lenne hiteles, hogyan nem kattan be emberünk teljesen a marsi magányban. Hősünk, Mark Watney (Matt Damon) ugyanis másfél évre ottfelejtődik a vörös bolygón egy vihar miatt. De ne szaladjunk ennyire előre.
A film elején rögtön egy kutatócsoport munkálkodásaiba csöppenünk, amelynek értelemszerűen Watney is tagja. A kőzetvizsgálatnak-gyűjtésnek ez a bizonyos vihar vet véget, amely viharban Watney-t baleset éri és a szkafandere kilyukad. Ez jelen esetben egyenlő a biztos halállal. Egy marsi égzengésben nem az eső vagy a jég esik, hanem kőtörmelék, szóval nem túl baráti, de a nagyobb baj, hogy a csapat tagjai effektíve semmit nem látnak, így nem találják társukat.
Emiatt a csoport Lewis kapitány (Jessica Chastain) hosszas tépelődés után kiadott parancsára azonnal távozik a helyszínről. Hátrahagyva Watney-t, abban a hiszemben, hogy meghalt.
De Watney-ra rávirrad az új nap. Bocsánat, sol (ez a marsi nap). Miután lesöpörte magáról a homokot, ami kishíján fülig betemette, rögtön elkezdi érezni a baleset okozta nyolc napon túl gyógyuló károkat a testén, beevickél a bázisra, MEGMŰTI MAGÁT - igen, először egy nagy levegővétel után összeszorított fogakkal kihúzza magából azt a bizonyos objektumot, ami átszúrta a szkafanderét (és ami a kifolyt vérrel betömte a lyukat a ruháján, így maradt életben).
Illetve csak szeretné kihúzni, mert egy része még benne marad a hasában, szóval beinjekciózza magát, majd hosszú-hosszú percekig vájkál a sebben szó szerint vért izzadva, (közben: sóhajt, ordít, nyög, vonyít), kiszedi a hiányzó láncszemet, összekapcsozza a sebet. És már kész is, mehet tovább az élet!
Na jó, de mégis milyen élet?
Innen Watney hangosan kezd gondolkodni, nehogy a nézőt kihagyja a marsi buliból, ami tulajdonképpen kreatív megoldásokat igénylő feladatok sorozata.
Jó fogás volt Ridley Scott részéről egyébként, hogy hősünket folyamatosan kamerába beszélteti. Ennek a történetben az a funkciója, hogy lévén precíz, szabálykövető űrhajós, videónaplóban dokumentálja az eseményeket. A befogadói attitűd befolyásolásában pedig az, hogy Watney tulajdonképpen végig a nézőhöz beszél, amellyel eléggé lecsökkenti a moziterem és a Mars között lévő pár tízmillió kilométert.
Ha már a hatalmas légüres tereknél tartunk, vissza is kanyarodnék a Gravitációhoz. Szinte biztos ugyanis, hogy ha a Mentőexpedíció előtt nem láttam volna azt a filmet, sokkal nagyobbat ütött volna a mozi csúcspontja. Az, hogy ugye visszajöttek a divatba az űrdrámák, életre kell, hogy hívjon teljesen új, kreatív megoldásokat a filmszakma nagy koponyáiból.
Hiszen kiváló táptalaja ez az extrém közeg az új ötleteknek; nyilván ugyanazokat a történeteket lehet elmesélni, minekután nincs új a nap alatt, csak itt a lehetőség, hogy ezt teljesen máshogy tegyék, mint eddig. A Gravitációt igen, Ridley Scott megoldásait nem érzem korszakalkotónak. (De talán nem is volt ilyen célja.)
Mégis van egy aspektusa a mozinak, amiben eltér a klasszikus forgatókönyvektől.
***közepes spoilerveszély***
Mégpedig az, hogy nincs benne gonosz! A sztori mozgatórugója, hogy vissza kell hozni a Marson ragadt embert, ennek érdekében pedig rengeteg embernek kell összefognia a Földön és az űrben (például Kínának és Amerikának. Ebben az is vicces, hogy a Kínai helyszín a MüPa és környéke - és a MüPán kínai írásjelek állnak - , az amerikai helyszín pedig helyenként a Bálna).
Nem ok nélkül vártam volna tehát, hogy megjelenjen egy ellenerő, akinek (politikai, pénzügyi, akármilyen) érdekei mást diktálnak, ezért szabotálni fogja az akciót. De néhány NASA-n belüli vitától eltekintve ez nem történt meg. Nekem nem is hiányzott, sőt, díjaztam, hogy a készítők megleptek. Plusz, emiatt aztán a filmnek lett egy igen szeretetteljes légköre, amiben szó szerint az egész világ fog össze és drukkol egyetlen ember megmentéséért. Bravo!