A jegyzőkönyvet is meghamisíthatta az ORÖ - falaz nekik a kormányhivatal?

Az Országos Roma Önkormányzat májusi, rendkívüli közgyűlése ügyében is nyomozást rendelt el a BRFK közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

Az ülés után Lakatos László és Vajda László politikusok fordultak a rendőrséghez, úgy látták ugyanis, hogy a közgyűlésről készült hivatalos jegyzőkönyvben nem az áll, ami valójában elhangzott az ülésen, amiről egyébként hangfelvétel is készült.
 
A jegyzőkönyvet egy olyan alkalmazottjával csináltatta meg az ORÖ, aki ott sem volt a közgyűlésen, ezt írásban el is ismerte az illető. Azt állítja, nem akart ebbe belemenni, de megfenyegették, hogy megszüntetik a szerződését, ha nem vállalja. Sokkal jobban így sem járt, az ORÖ június végén szerződést bontott vele.
 
Az ORÖ a Magyar Nemzetnek tagadta a vádakat, azt írták, csak az volt a baj, hogy nem küldték el időben a jegyzőkönyvet a kormányhivatalnak, de ezt felszólításra pótolták. A kormányhivatal pedig azt állítja, a jegyzőkönyv valóságtartalmát nem vizsgálhatják, az ugyanis közokirat, amit el kell fogadniuk.
 
A Magyar Nemzet megszerzett azonban egy hangfelvételt, mely szerint a kormányhivatal igenis vizsgálta a jegyzőkönyv tartalmát és az ülésről készült hangfelvételt is, és arra jutottak, hogy a kettő nem egyezik meg, ezt a hivatal egyik munkatársa meg is erősítette a cigány politikusoknak, akik végül - a kormányhivatallal ellentétben - feljelentést tettek.
 
A kormányhivatal letagadta azt is, hogy egyeztettek volna az ORÖ-vel kapcsolatos vizsgálatok ügyében bármely minisztériummal, pedig a Magyar Nemzet által megszerzett hangfelvételen elhangzik, hogy az Emmi és a Belügyminisztérium mellett a Miniszterelnökséggel is egyeztettek róla.
 
A kormányhivatalt ráadásul az a fideszes György István vezeti, akiről időről-időre felvetődik a pletyka, hogy a háttérből ő irányítja az ORÖ-t.