A Jobbik feljelentést tesz a magyarságot gyalázó posztok miatt

Az MSZP Roma Tagozat Facebook-oldalán megjelent, a többségi magyar nemzetet gyalázó hangvételű bejegyzések miatt tesz feljelentést a Jobbik.

Az említett Facebook-oldalon a magyarság elleni gyűlölet cunami azután indult újból el, hogy a múlt héten egy roma fiatalembert állítólagosan inzultus ért a 7-es buszon.

Az eset kiváló lehetőséget adott a szocialisták Roma Tagozatának Facebook-oldalán egy újabb rasszista bejegyzés megírásához:

"A roma népünk minden becsületes tagja átélte már amikor a buszon, a vonat fülkében vagy sorban állás közben arra lett figyelmes, hogy a hazai gádzsók jóízűen elkezdenek zsigerből cigányozni és zsidózni úgy, hogy közben a kapa kiesik a szájukból miközben bűzlik a levegő. Most végre valaki szóvá tette és levelet írt. Budapesti 7-es buszon már tettlegességig fajult a békés és becsületes népünk tagjának az inzultálása. 'A mélymagyar hátrafelé nyilazó unortodox keleti horda csak pusztít rombol és nem érdekli őket a haza.'"

Az MSZP Roma Tagozatnak az a Balogh Artúr a vezetője, akit a baloldali, állítólag demokratikus összefogás a választási listáján képviselőjelöltként szerepeltetett, és aki korábban arról vált hírhedtté, hogy blogjában a cigányságot kollektívan törvények felett állónak minősítette. Volt olyan eset is, amikor jobbikos politikusok kivégzéséről értekeztek.

A Jobbik uszítás miatt feljelentést tesz

A Jobbik a többségi magyar nemzet elleni uszításként értékeli és ezért feljelentést tesz az MSZP Roma Tagozat Facebook-oldalán megjelent gyalázkodó hangvételű bejegyzések miatt. Mint ismert, az MSZP Roma Tagozatának vezetője az a Balogh Artúr, aki korábban blogjában is hasonlóan gyűlölködő hangvételt ütött meg, ennek ellenére az úgynevezett demokratikus baloldal országgyűlési képviselőnek is jelölte - írja Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtóközleményben.

A politikus különösen felháborítónak tartja a baloldal hallgatását az ügyben, hiszen míg évekkel ezelőtti, magánoldalakon megjelent bejegyzések miatt folyamatos volt látszólagos felháborodásuk, mostani némaságuk bizonyítja, hogy mindaz csupán álszent képmutatás volt.

Szilágyi György pártja nevében felszólította a szocialistákat, hogy számolják fel cigány tagozatukat, mert bebizonyosodott, az csak gyűlöletkeltésre, a társadalmi feszültség szítására és a cigány–magyar egymás mellett élés akadályozására alkalmas.