A Jobbik megvédené az önkormányzatok vagyonát

A párt törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy csak a képviselő-testületek gazdálkodhassanak az önkormányzati vagyonnal.

Hegedűs Lorántné szerint mára a fideszes önkormányzatoknál "napi rutinná" vált a "nemzeti vagyon megkárosítása, ellopása".

„A közösség vagyona, legyen akár az az egész nemzeté, vagy akárcsak egy településé, nemzeti vagyon. Ezért tehát az, aki ezt megkárosítja, ellopja, az az egész nemzetet lopja meg”

- szögezte le a képviselő.

Példaként említette, hogy sajtóhírek szerint a Budai Várban a valós értékén alul és ellenőrizhetetlen döntések útján adtak bérbe több, az I. kerület tulajdonában lévő ingatlant a kormányoldalhoz köthető politikai és gazdasági köröknek, miközben egyes "budavári őslakosoknak" azzal kellett szembesülniük, hogy többszörösére emelték bérleti díjukat, „az önkormányzat fegyvernek látszó tárgyként használja a bérleti jogot”. Hegedűsné hozzátette: itt is, mint országszerte, „nagykoalícióban történik a dolog, hiszen az MSZP éppúgy asszisztál ehhez a folyamathoz, mint a fideszes önkormányzati képviselők.”

Üvöltő törvénytelenségek

Péntek délutáni közleményében Hegedűs Lorántné azt írta: „minden tisztességes embert felháborít az az eljárás, ahogy a Budapest I. kerületi önkormányzat értékes ingatlanjait saját holdudvarának fillérekért juttatja.” A képviselő szerint a módszer nem ismeretlen: „Rogán Antal V. kerületi önkormányzatáról hasonlóan korrupt rendszer képe rajzolódott ki.”

A Jobbik ezért büntetőfeljelentést tesz hűtlen és hanyag kezelés miatt, a várban ugyanis sok esetben a bérleti díjak összege még annál is kevesebb volt, mint amennyibe az önkormányzatnak kerül az adott ingatlan időszakonkénti felújítása - mondta Hegedűs Lorántné. Megjegyezte: törvénymódosító javaslatukkal annak kívánnak véget vetni, hogy a települések polgármesterei saját hatáskörben dönthessenek az önkormányzat ingaltjainak el-, illetve bérbeadásáról.