A kereszténydemokrata vezetésű bizottság elutasította az országházi imakápolnát

„Sajnos nem lesz ökumenikus imakápolna a parlamentben. Hiába a garantáltan politikamentes indítványom, hiába a jószándék. S bár pénzbe sem kerülne és hely is lenne rá bőven, a Fidesz - KDNP képviselői, élükön a kereszténydemokrata Rubovszky Györggyel elutasították, leszavazták az erre vonatkozó javaslatomat! Rubovszky ráadásul még hazudott is és nemes egyszerűséggel, a parlamenti büfékkel azonosította az imakápolna kialakítását (!!!) Igazi kereszténydemokrata, csak gratulálni tudok hozzá...”

- olvasható Mirkóczki Ádám Facebook-oldalán.

A Jobbik szóvivője és országgyűlési képviselője még augusztus elején nyújtott be javaslatot egy országházi ökumenikus imakápolna kialakításáról Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. A politikus azt szerette volna elérni, hogy az Országgyűlés működésének ideje alatt, valamint azon túl minden hétköznap, hivatali időben valamennyi országgyűlési képviselő, továbbá a munkatársak számára látogatható legyen az imakápolna. Mirkóczki az indoklásában azt írta:

„A világ legszebb parlamentjének, ha egyáltalán létezhet hiányossága, akkor az kizárólag tartalmi értelemben lehetséges. Az Országház tartalmilag egyetlen kritikával illethető más parlamentekhez képest, az pedig az, hogy nem rendelkezik egy ökumenikus imakápolnával. Jelen határozati javaslat ezt hivatott pótolni. Minden Istenkereső embert megillet a jog, hogy akár otthonában, akár templomokban, vagy épp munkahelyén elcsendesülhessen és gyakorolhassa hitéletét.”

Az Igazságügyi bizottság múlt hét pénteki ülésén azonban a Fidesz-KDNP nem támogatta a javaslatot - számol be az atv.hu.

Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata (!) elnöke azzal vezette föl a javaslat tárgysorozatba vételének megvitatását, hogy a házelnök hatáskörébe tartozó kérdésekben nincs helye országgyűlési határozatnak. Majd azt mondta, hogy Kövér László havi rendszerességgel ökumenikus istentiszteletre hívja az összes országgyűlési képviselőt a Hold utca és Alkotmány utca sarkán lévő református templomba. Az ellenzéki képviselők jelezték: ők még soha nem kaptak ilyen meghívást Kövér Lászlótól.

Rubovszky aztán botrányos kijelentésében büféhez hasonlította az imakápolnát, azzal érvelt, hogy ennyi erővel arról is a bizottságnak kellene dönteni, hány büfé legyen az országgyűlésben.

Érdekes módon a kereszténydemokrata bizottsági elnökkel szemben a szocialista Bárándy Gergely jó ötletnek tartotta a jobbikos javaslatot:

„ha adott esetben egy képviselő szeretne elgondolkodni azon, hogy összeegyeztethető-e a lelkiismeretével egy javaslat támogatása, akkor oda elvonul, és gondolkodhat rajta”. 

Az MSZP végül támogatta az imakápolna kialakításáról szóló indítványt, a független Kész Zoltán elutasította, a Fidesz-KDNP pedig úgy utasította el (nemet azért nem mertek mondani rá), hogy tartózkodtak a szavazásnál.