A kincstár mindent visz?

Nagyjából 200 milliárd forintnyi helyi önkormányzati betét és egyéb értékpapír kerülhetne a Magyar Államkincstárnál vezetett számlákra.

A jegybank statisztikái szerint a helyi önkormányzatok betétállománya 549,58 milliárd forintot ért el 2014 végén, ám ennek csak a töredékét fektethetnék a kincstárnál állampapírba a települések. Az önkormányzati betétek majdnem 60 százaléka – több mint 327 milliárd forint – látra szóló és folyószámlabetétben volt az év végén, vagyis ennek nagy része gyaníthatóan olyan forrás, amely szükséges a mindennapi működéshez. 
    
Az ezen felüli rész túlnyomó hányada - 188 milliárd forint - rövid lejáratú betétekben volt, a hosszú, éven túli lejáratra lekötött pénz mennyisége elenyésző. Mindezek alapján hozzávetőlegesen 200 milliárd forintnyi vagy valamivel több lehet az a pénz, amit értelme van betétből állampapírba áthelyezni a kincstárnál nyitott számlákon - írta keddi cikkében az újság. 
    
Értékpapírokból az MNB adatai szerint 2015 márciusában mindössze 26,3 milliárd forintnyi állomány volt a helyi önkormányzatoknál, amelynek ráadásul majdnem a felét – 12,4 milliárd forintot – eleve állampapírban tartották.