A kormány miatt csúszik a 3-as metró felújítása

Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a közgyűlés februárban tárgyalt volna először a felújítás alatti buszpótlásról, a kormány nyomására azonban háromszor is le kellett vennie ezt a kérdést a napirendről.

A Jobbik politikusa szerint a beruházás emellett azért is csúszik, mert a kormány és a főváros a mai napig nem tudott megállapodni a felújítás finanszírozásának mikéntjéről.

[fb_pages_codes:immigration]

A 3-as metró rekonstrukciójának elkezdése ugyanakkor azért is lenne kiemelten fontos, mert ez a járat naponta félmillió embert szállít, vagyis többet, mint a MÁV az egész ország területén

- fejtette ki Tokody Marcell.