A kormány szabotálja az önkormányzati köztisztviselők béremelését

37 ezer köztisztviselő keresetét emelhette volna a kormányzat, de valamiért a mutyizás fontosabbnak bizonyult.

A köztisztviselői illetményalap 20%-os emelésére tett javaslatunkat ebben az évben is elutasították, noha annak fedezetére bőven lenne forrás a központi költségvetésben, hívja fel a figyelmet Hegedűs Lorántné.

A Jobbik álláspontja szerint például a látványberuházások, presztízs és propaganda célokra költött tízmilliárdok, baráti nagyvállalkozóknak nyújtott adótámogatások keretébőlből átcsoportosítva 37 ezer köztisztviselő keresetét emelhette volna a kormányzat.

A legerősebb ellenzéki párt politikusa szerint, sajnos nyilvánvaló az a kormányzati szándék, hogy a járási és megyei kormányhivatalok rendszerének továbberősítése mellett, az önkormányzati hivatalok jogköreit és feladatait szűkítsék.

Hozzátette:

ennek a folyamatnak a legnagyobb vesztesei a kistelepüléseken élők és dolgozók lesznek, azzal, hogy tudatosan leépítik és ellehetetlenítik a helyi közigazgatás működtetését.

Úgy foglamazott, a Jobbiknak meggyőződése, hogy a vidéki Magyarország életképességének visszaadása az ott dolgozók megbecsülésével kezdődik.

A párt ezért a jövőben is tisztességes megélhetést nyújtó bérezést követel az önkormányzati köztisztviselők számára, és egyben támogatja őket felelős érdekérvényesítő törekvéseikben.

Tiszteletet és megbecsülést a közszolgálatáért! - zárul a közlemény.