Jakab Péter szerint a letelepedési kötvény "közönséges fideszes embercsempészet", amelyen keresztül terrorista hálózat építésére is képes gazdag migránsok érkezhetnek Magyarországra.
Hozzátette: a kötvények valóságos mentőövet jelenthetnek az Iszlám Állam dzsihadistáinak, akik az elmúlt években összelopott dollármilliókból könnyedén bejuthatnak Magyarországra, hiszen már az ISIS fellegvárának számító Irakban is lehet Rogán-féle kötvényeket venni.
Véleménye szerint azzal, hogy a Fidesz az Alaptörvény-módosítást is beáldozta a migránsok piszkos pénzéért, a kormánypárt becsapta azt a 3,3 millió embert, akik október 2-án nemcsak a szegény, de a gazdag migránsokra is nemet mondtak.
Egyúttal egyértelművé tették azt is, pénzért még a kvótát is elfogadnák. Jakab Péter jelezte: amennyiben a Fidesz végre hajlandó lemondani a terroristák pénzéről, a Jobbik akár 24 órán belül hajlandó megszavazni az Alaptörvény-módosítást.
A fideszesek többsége is elutasítja a letelepedési kötvényeket
Az Iránytű Intézet legfrissebb elemzésében a letelepedési kötvények választói megítélését vizsgálta. Az elemzőintézet szerint a kötvények "ügye" sokkal kevésbé megosztó, mint az az esti híradó alapján következne.
Közölte azt is, felmérések szerint a Fidesz szavazóinak többsége is egyetért a Jobbik álláspontjával, 86 százalékuk véli úgy, hogy a kötvényekkel akár terroristák is érkezhetnek Magyarországra. Ez azt is jelenti – tette hozzá – ha a Fidesz a Jobbikot hazaárulózza, a saját szavazóit is hazaárulózza, csak azért, mert nem akarnak Pharaonokhoz hasonló, terrorizmust pénzelő fegyverkereskedő szomszédokkal együtt élni.