A luxemburgiak nem adnak szavazati jogot a külföldieknek

A voksok 82 százalékos feldolgozottsága alapján a referendumnak csak minden ötödik résztvevője támogatta a szavazati jog kiterjesztését a nagyhercegségben élő külföldiekre
 
 A Xavier Bettel liberális kormányfő által pártolt reform szerint azoknak a külföldi állampolgároknak biztosítottak volna szavazati jogot a nemzeti választásokon, akik legalább 10 éve az országban élnek és korábban már részt vettek legalább egy helyhatósági vagy európai választáson. A népszavazáson arról is kellett dönteni, hogy a jövőben a választásokon való részvétel alsó korhatára az eddigi 18 év helyett 16 legyen, és hogy a miniszterek maximum 10 évet, azaz két ciklust tölthessenek hivatalban egyhuzamban. Mindkét kérdés esetében a nem szavazatok kerültek többségbe
 
A referendum végleges eredményeit vasárnap este teszik közzé. A nagyhercegség Málta után az Európai Unió második legkisebb tagállama, lakóinak száma 555 ezer, ebből a külföldieké mintegy 245 ezer. A népszavazás eredménye nem kötelező jellegű. Annak alapján a tervek szerint egy javaslatot dolgoznak ki, amely alapul szolgál egy új alkotmány kidolgozásához, amelyről egyébként 2017-ben újabb referendumot terveznek.