A magyar kormány a szerbekhez irányította segítségért Sneidert

 

"Ha a kormány a lehetőségeihez mérten, a megfelelő formában és időben felhívná a figyelmet erre a jelenségre, az talán megoldást jelenthetne ennek a viszonylag egyszerűen orvosolható problémának a kezelésében" - fogalmazott beadványában a jobbikos honatya. 

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét meghirdető kormány nevében érkező válasz már kevésbé sikerült alázatosra:

"A kérdésében felvetett probléma lehetséges orvoslása - az Újvidékre érkező turisták tájékoztatása, a Mária Neve katolikus templom előtti tér rendjének biztosítása - a Szerb Köztársaság, illetve az újvidéki önkormányzat feladata. Mindezek alapján javasoljuk, hogy az ügy rendezése érdekében forduljon az illetékesekhez"

- passzolták tovább a megkeresést.

Megkérdeztük Sneidert, hogy elégedett-e a válasszal. A Jobbik alelnöke ezt írta levelünkre válaszul:

"Nem kívánom különösebben kommentálni a kormány válaszát, azt hiszem az abban foglaltak magukért beszélnek. Sajnálom, ha megzavartam a nyári szünidőt. Megfogadom a tanácsukat, aztán magam keresem meg az újvidéki önkormányzatot és a szerb államot is."

Ezt követően olvasóinkra bízzuk annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon a kormány szerint is minden magyar felelős minden magyarért?

Fotó: A magyargyűlölő szerb, Szvetozár Miletics, a város egyik polgármesterének szobra a főtéren, aki a katolikus templom felé rázza öklét.