A magyarokra panaszkodik a papként provokáló homokos

Azzal szerzett magának „hírnevet”, hogy a Budapest Pride elnevezésű homoszexuális felvonuláson papnak öltözve egy olyan tábla előtt vonaglott, amin egy fallosz, az ezeréves Nagy-Magyarország és egy „nemzeti faszszopók” felirat volt látható. Azonban ennyi idő távlatából sem érti még a felháborodás okát.
 
Történetét most a hvg.hu melegítette fel, méghozzá azért, mert a fotós hányattatott magyarországi sorsával a Yahoo és az Al Jazeera is foglalkozott a napokban.
 
"Elkezdtem egy rakás üzenetet kapni, de ezúttal már halálos fenyegetéseket is. Lincseléssel, kasztrációval, lelövéssel, de még keresztre feszítéssel is megfenyegettek” - nyilatkozta Giuliano az Al Jazeerának.
 
Ugyanakkor van gond bőven a hvg.hu szerkesztőségében is, hiszen a lap szerint azért „kellett szembe néznie a magyar szélsőjobb dühével”, mert „provokatívan öltözött a Budapest Pride-on”.
 
Hol van a mások vallási meggyőződése, és nemzeti értékek sérthetetlensége felett érzett híres liberális érzékenység? Vagy ilyenkor az nem játszik?
 
Valójában az ilyen kettős eszmerendszer dobja oda a társadalom jogos dühe elé áldozati bárányként ezeket a Andrea Giulianohoz hasonló szerencsétleneket. Ha valakit hibáztatnia kellene az olasznak, az éppen a mikrofon másik végén áll előtte.