A megújuló energia nem lehet állami monopólium

Az ellenzéki politikus budapesti sajtótájékoztatóját követően ezt azzal kapcsolatban mondta az MTI-nek, hogy a parlament a jövő héten tárgyalja az energetikai törvény módosítását.

Elmondása szerint a jogszabályban a kormány saját hatáskörbe akarja vonni a szélerőművek beruházásának engedélyeztetését.

Mivel korábban - a képviselő szerint - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt mondta, szélerőművek nélkül is megvalósítható az energiastratégia, a kormánynak az a célja a törvény elfogadásával, hogy ne épüljenek újabb szélturbinák a beleegyezése nélkül.

A Jobbik viszont úgy látja, nem lehet a megújuló energiák ellen menni, a magyar rendszerekben még bőségesen van lehetőség a további bővítésre.

[fb_pages_codes:econation]

Kepli Lajos hozzátette: arról próbálják majd meggyőzni a kormányt, hogy

"könnyen visszahullhat rájuk, ha széllel szemben végzik a dolgukat".