A nagybirtokos lobbi meggyőzte a fideszeseket?

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságát a nemzeti parkok sorsa kevéssé érdekli.

Az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényhez Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által benyújtott módosítások arra irányulnak, hogy valamennyi állami tulajdonú föld – függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e – a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozzon. A kormányzati cél az egységes tulajdonosi joggyakorlás megvalósulása az állami tulajdonú földek esetében, és egységes hasznosítási elvek mentén történjen az állami földek hasznosítása.
 
Harangozó Gábor (MSZP) a bizottság alelnöke szerint a módosító javaslat munkahelyeket szüntet meg, és azzal alkotmányos aggályai is vannak. Hozzátette, hogy arról érdemi egyeztetések zajlanak az ombudsmani hivatallal is.
 
Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke rámutatott: 2010-ben amikor az állami földterületek egységes szabályozását tűzték ki, azzal a problémával szembesültek, hogy az állami tulajdonú földterületekről sem volt információja az NFA-nak. Kikerülhetetlennek nevezte az egységes szabályozás kialakítását, és felületesnek az alelnök érvelését, mivel a vitatott paragrafusokat sem tudta megnevezni. Jelezte, hogy a természetvédelmi szervezetekkel – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a Magyar Természetvédők Szövetségével és a WWF Magyarországgal – hétfőn este is egyeztetett a módosító javaslataikról.
 
A civil természetvédők ugyanakkor elutasítják a jogszabály-módosítást.

Más bizottság másként döntött

A fenntartható fejlődés bizottsága hétfőn folytatta le a részletes vitát a törvényjavaslatról. Mint arról beszámoltunk, a testület – ellenszavazat nélkül – minden, a javaslattal kapcsolatos módosító indítványt elfogadott. A beterjesztők Sallai R. Benedek és Ikotity István (LMP), valamint Bencsik János (Fidesz) országgyűlési képviselők voltak.
 
A fenntartható fejlődés bizottsága – mely szintén fideszes többségű – tehát a mezőgazdaságival ellentétesen döntött. A hétfői ülésen a Földművelésügyi Minisztérium jelen lévő delegáltjai a beérkező bizottsági javaslatokat nem támogatták.