A naptárreform

Az új naptárat azonban csak jó néhány éves késéssel fogadták el Európa országai. Hazánkban csak 1588 óta hatályos a modern időszámítási mód.

Szükséges reform

A hivatalos magyarázat szerint a naptári kiigazításra azért volt szükség, mert Julius Caesar által készített, róla elnevezett Julián-naptár a XVI. századra már legalább tíz napot késett és rendre eltértek a keresztény ünnepek a csillagászati rendtől. A pápa felállított egy naptárkészítő bizottságot, ők bírálták el a beérkezett javaslatokat. A bizottság úgy döntött, hogy az őszt kurtítják meg és az őszi napéjegyenlőség után, október 4-ét követően tíz napot kihagynak és azt követően egyből október 15-e következik. Meghagyták viszont a szökőévek rendszerét, de a százzal osztható évek közül csupán a négyszázzal oszthatók lettek szökőévek.
 
A végleges naptárreformot 1582. február 24-én írta alá XIII. Gergely és 1582. október 15-én lépett érvénybe. Egyes katolikus országok azonnal bevezették, hazánkban pedig az országgyűlés döntött a kérdésben. Az ortodox hívek azonban nem vették át a katolikus naptárt, ők máig a régi Julián-féle naptár alapján számolják ki az ünnepet, ezért ők máskor ünneplik a húsvétot, a pünkösdöt és a karácsonyt.

Változó ünnepek

Az új naptárreform megbolygatta a hagyományos ünnepeket, főleg a húsvéti és a karácsonyi szokásokban okozott jelentős változást. A húsvét megtartásáról már amúgy is évszázados viták folytak, 325-ben az első egyetemes zsinaton, Niceában már kialakítottak egy egységes álláspontot, mikor is kell megtartani Jézus feltámadásának napját, akkor a tavaszi napéjegyenlőséget követő első teliholdra esett a választás, azonban ezt sok helyen, például a szíreknél - nem fogadták el és eltérő időben ünnepeltek. A karácsonyi ünnepkör jelentős változáson esett át. Régen az advent 40 napig tartott, de a Gergely-féle reform azt négy hétre rövidítette le és előírta, hogy az a december 25-t megelőző negyedik vasárnap kezdődjön. A karácsonyt is „kettévágták”, nagykarácsonyra és kiskarácsonyra, előbbit december 24-26 közé helyezték, míg a hivatalos újévet, január 1-ét nevezték el kiskarácsonynak.
 
Az elcsúszó napok további gondot okoztak. Luca napja, amely az ég legrövidebb napján, vagyis december 21-én volt, december 13-ra került. Vízkereszt napja az új naptár szerint a karácsonyi időszak végét jelenti, míg az ortodoxoknál az a karácsony napja, amikor a Háromkirályok meglátogatták a jászolban fekvő Jézust.