A Parlament tövében ütöttek tanyát a bevándorlók

Szűk tucatnyi bevándorló ütött tanyát a Jászai Mari téren, közvetlenül az Országgyűlés Irodaháza mellett. 

Hetek óta jelennek meg arról hírek, hogy Budapestet is elérték a bevándorlók. A Nyugati pályaudvar környékén és az Eiffel téren 40-50 afgán húzta meg magát, de sokan voltak a Nehru-parton is. 
 
Úgy látszik azonban, hogy ezek a helyek már megteltek, vagy a hatóságok már figyelnek ezekre, így az illegális migránsok most a Jászai Mari téren található parkban ütöttek tanyát, közvetlenül az Országgyűlés Irodaháza mellett, a Parlamenttől pár száz méterre.  
 
A parkban pihennek békésen 
 
Tehát, ha Gyurcsány Ferenc bent lenne az irodájában, akkor akár láthatná is őket az ablakából, esetleg haza is vihetné néhányukat, hiszen ő mondta, hogy be kell fogadni a menekültet. Példát mutathatna végre. Majd megalszanak nála a nappaliban, a tévé előtt, és vigyáznak értékeire míg ő a dolgozik.  Végül is nagy a háza, csak elférnek.