A rettegés foka: lezajlott Farkasházy Tivadar XIV. nyugdíjas találkozója

Farkasházy Tivadar, mint ahogy az elmúlt 13 évben, idén is csatasorba szólította a hazai balliberális bandériumokat.

 A vendégsereg nem túl színes kavalkádja ezúttal sem okozott különösebben nagy meglepetést. Ismét szép számmal tették tiszteletüket a garden partyn a bukott MSZP-SZDSZ kormányok korábbi ikonjai és hozzájuk tartozó hűséges fegyverhordozók. A sajtóban megjelent fotók alapján az egész úgy nézett ki, mint valami nyugdíjas találkozó, ahol az egykoron szebb napokat is látott levitézlett veteránok felidézik a számukra különösen, az ország többsége szempontjából viszont már kevésbé szép élményeket. 
 
Mint ahogy az elmúlt néhány évben, idén is szép számmal képviseltette magát a találkozón a Demokratikus Koalíció. Ott volt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Vadai Ágnes és Molnár Csaba a párt országgyűlési képviselői, továbbá Gréczy Zsolt, Bauer Tamás és Vágó István DK-tagok. A már megszűnt SZDSZ-t Kuncze Gábor és Mécs Imre, míg az MSZP-t Lamperth Mónika volt belügyminiszter és Lendvai Ildikó képviselte. Természetesen nem hagyta ki a partyt Heller Ágnes filozófus sem. Az újságírók ifjú generációját Havas Henrik, Juszt László és Bánó András képviselte. De ott volt, a 2004-ben még a határon túli magyarok elleni gyűlöletkampány egyik értelmi szerzője Szigetvári Viktor, az Együtt jelenlegi elnöke is.
 
Figyelmesen hallgat az ifjúság (Fotó: MTI)
 
Érdemes megemlíteni: a házigazda maga is elismerte az Indexnek nyilatkozva, hogy főleg olyanokat hívott el, akiket már nem nagyon invitálnak sehova. Mondjuk, bizonyára nem véletlenül :)  
 
A felszólalók ismét tanújelét adták annak, hogy nagyjából fogalmuk sincsen arról, hogy mi folyik ebben az országban. Úgy rettegnek a Jobbiktól, hogy egy-két kivételtől eltekintve többségüknek még nem jött át, hogy több mint öt éve a Fidesz-KDNP kormányozza az országot. Az országot sújtó legégetőbb problémákra nem igazán volt épkézláb válaszuk, a beszámolókat megnézve, ezek érdemben szóba sem kerültek. Pont ugyanott tartanak, mint amikor két éve az egymással rivalizáló Mesterházy és Bajnai két BMX kerékpárral idétlenkedett. A bringák amúgy hasonlóan jártak, mint a tavalyi országgyűlési választáson rajthoz álló Összefogás, azóta is ott rohadnak Farkasházy valamelyik pincéjében.  De, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, itt van pár gyöngyszem a felszólalásokból: 

Összefogást!

Heller Ágnes filozófusnál továbbra is beakadt a nagyjából két évvel ezelőtt betett lemez az összefogásról. Arról beszélt, hogy ma Magyarországnak nem karizmatikus vezetőre van szüksége, hanem hazafiakra. (A hazafi szó ilyen értelemben vett használata kissé furcsa Heller Ágnes szájából) "Ma a hazafi az, aki mindent háttérbe szorít a haza üdvével szemben” - jelentette ki. Úgy fogalmazott: "Párthűség helyett vannak fontosabb dolgok, ma hűtlenek lehetünk a pártunkhoz, ha azt hisszük, ez az ország javát szolgálja. Különböző világnézet nem lehet akadálya az összefogásnak.” 

A rettegés foka

Molnár Csaba (DK) európai parlamenti képviselő hozzászólásában kijelentette, hogy érdemi különbség van a magyar és a nyugat-európai kormányzati vagy ellenzéki szélsőségek között. "A Jobbikhoz hasonló párt, amely egyszerre lenne rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, Amerika- és globalizációellenes, elfogadhatatlan politikai előképpel rendelkezik, és félkatonai alakulatot is fenntart, nincs még egy Európában" - mondta.
 
 
A Jobbik erősödéséről rendezett beszélgetésen Karsai László történész a két világháború közötti "nacionalista, antiszemita, idegengyűlölő" román Vasgárda példáját említette, amelynek aktivistái a falvakban, kisvárosokban azt mondták, nem kell programot hirdetni, csak azt kérdezték, miben tudnak segíteni. "Ezt teszi ma a Jobbik Magyarországon” – mutatott rá.

Riadó, a sok jobbikos egyetemista miatt 

Róna Dániel, a Corvinus egyetem oktatója az Aktív Fiatalok Csoportja által a közelmúltban végzett kutatásra utalva azt mondta: az egyetemi hallgatók körében sokkal erősebb a protesthangulat, a Fidesz és az MSZP számukra „a régi, lejárt elitet” jelenti. Azt is megjegyezte: a Jobbik ifjúsági szervezetének több tagja van, mint az összes többi párt hasonló szervezetének. 

Több pénzt a munkakerülőknek! 

Kevés nagyobb címeres marhaságot találtak ki a baloldali gondolkodók mint a mindenkit megillető alapjövedelem. Ez ezt jelentené, hogy felesleges lenne eljárni dolgozni, mert a főállású naplopásért is fizetne pénzt az állam. Remek terv 
 
Az alapjövedelemről rendezett diskurzus résztvevői közül Bánfalvi István, a LÉT munkacsoport vezetője kifejtette: a költségvetés kiadási oldalának két százalékát jelentené az alapjövedelem bevezetése, amivel megszűnne Magyarországon a nincstelenség. Pogácsa Zoltán közgazdász azt hangoztatta: az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével kiesett 500 milliárd forint, illetve az offshore adózás visszaszorítása lehet az alapjövedelem fedezete.
 
Erőss Gábor, az elképzelést támogató PM elnökségi tagja szerint az alapjövedelem mellett szól az is, hogy sikert hozhat a következő választáson. Ha 2018-ban a baloldal nem áll elő egy „sültrealista álommal, amely meg is valósítható”, újratermeli négyévente a kudarcot - mondta.
 
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke ugyanakkor hozzászólásában azt mondta: kétséges, hogy megvan-e a bevezetéshez szükséges pénz Magyarországon, kétezer milliárd forint átcsoportosítása más alrendszerek működését veszélyeztetné.

A "humor" is a régi

Aztán eljött a találkozó viccesnek szánt része. Itt Farkasházy Tivadar ismét olyan dologgal próbálkozott, amihez sok minden máshoz hasonlóan szintén nem ért. Ez pedig a humor. Selmeczi Tiborral közösen adott elő egy az összefogásra való képtelenséget bemutató jelenetet. Ez annyira szenzációs lett, hogy muszáj megmutatnunk az erről készült amatőr videót, mely mindent elmond a seregszemle igazi hangulatáról: