Az ötkarikás eredmények megjósolásában sikeresnek számító sportszakember legfrissebb elemzése szerint a magyarok az éremtáblázat 14. helyén zárnak majd. A különféle statisztikákra, valamint az olimpiai sportágak világbajnokságaira alapozott előrejelzés szerint Magyarország - Ukrajna mögött és Olaszország előtt - úgy végez 13 éremmel, hogy sportolói az öt arany mellett 2 ezüstöt és 6 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.
Az élen Barra szerint Kína zár 63 éremmel, a megoszlást illetően 21 arannyal, 19 ezüsttel és 23 bronzzal, a második pedig a tavaly decemberben még elsőnek jósolt Egyesült Államok lesz 47 medállal (21 arany, 8 ezüst, 18 bronz). Az olasz szakember most Oroszországot jósolja harmadiknak, amely szerinte 49 érmet nyer majd, de ebből csak 13 lesz arany 16 ezüst és 20 bronz mellett.
Barra a 2012-es londoni játékok előtt egy évvel 16 medált, közte öt aranyat jósolt a magyaroknak, akik azonban ennél jobban szerepeltek, s 8 aranyat és összesen 18 érmet nyertek.