A tartományi belügyminiszter már maszatol a bajor késelés kapcsán

A hivatalos szervek már azt hangsúlyozzák, nem számít, hogy német őslakos-e az elkövető.

Joachim Herrmann elmondta, hogy a 27 éves feltételezett elkövetőnek pszichológiai és drogproblémái vannak, és beismerő vallomást tett.

Hangsúlyozta:

"Az eljárásban nincs szerepe annak, hogy a feltételezett elkövető született német, vagy Németországban élő külföldi születésű ember."

(Ismerve a német belpolitikai és sajtóviszonoykat, ezt nagyon nehezen hisszük el. - a szerk.)

A hatóságoknak csak az indíték fontos, és nem lehetnek elfogultak, annak hatására sem, hogy az illető mit kiabált vagy kiabálhatott

- szögezte le a miniszter a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság jelentése szerint, utalva arra, hogy szemtanúk beszámolói alapján a késelő az Allah akbar! (Allah hatalmas!) felkiáltással rontott rá emberekre válogatás nélkül a München közelében fekvő Grafingban az elővárosi vasút (S-Bahn) helyi állomásán.

Az előzményekről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.