A Fidesz-székház erkélyére mászva tiltakoztak a kilakoltatási moratórium felfüggesztése ellen

A Fidesz-székház erkélyére mászva tiltakoztak a kilakoltatási moratórium felfüggesztése ellen

A Lendvay utcai Fidesz-székháznál akciózott a lakhatáshoz való jogokért küzdő A város mindenkié (AVM) szervezet, számolt be róla a Mérce. A szervezet annak adott hangot, miszerint április 30-án lejár a téli kilakoltatási moratórium, amelynek következtében hamarosan több száz ember kerülhet utcára.

Az AVM két molinóval érkezett a Fidesz-székházhoz, az egyiken áll:

szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek,

amely egy idézet a Zsoltárok könyvéből, míg a másikon József Attila Levegőt! című verséből olvasható egy idézet: 

én nem ilyennek képzeltem a rendet.

Ez utóbbit az AVM két aktivistája az épület erkélyére felmászva mutatta fel.

A Mérce a demonstráció után interjút készített Gede Mártonnal, az AVM egyik hajléktalan aktivistájával, aki elmondta, a szervezet követeli, hogy hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot, illetve senkit ne lakoltassanak ki elhelyezés nélkül.

Hozzátette, ezen akció csatlakozik egy nemzetközi felhíváshoz (Housing Action Day) is, amelynek keretében ezen a hétvégén Európa számos városában hívják fel aktivisták a figyelmet a lakhatási kérdésekre és a hajléktalanságra.

Gede arról is beszélt, a Covid-helyzetben a szállók állapota is problémás, ő például az elmúlt egy évben 110 napig volt karanténban anélkül, hogy bármilyen tünete lett volna. 

Az AVM az akció után küldött közleményében azt írta:

elengedhetetlen, hogy a világjárvány derekán a kormánypárt elrendelje a rendkívüli veszélyhelyzet idején fennálló kilakoltatási moratóriumot, akárcsak a tavaszi hullám idején, hiszen az esetszámok azóta csak még rosszabbak lettek.

A Housing Action Day-hez való csatlakozás kapcsán pedig úgy fogalmaztak:

nem csak a magyar kormány embertelen intézkedése ellen tiltakozunk, hanem az európai városokat sújtó lakhatási válság ellen is, mely globális probléma, ami nemzetközi összefogást és városokon, illetve országhatárokon átívelő, szolidáris és igazságos lakáspolitikai megoldásokat kíván.

Mint ismert, a Fidesz-KDNP éppen a hét elején szavazta le a kilakoltatások felfüggesztésének meghosszabbítását.