A zulu király Pongolo közössége előtt tartotta azt a beszédet, amelyben megosztotta unortodox gazdasági elképzeléseit. Goodwill Zwelithini szerint a kormány nem tesz semmit a külföldiek gazdasági és üzleti térnyerése ellen, akik miatt szenved a gazdaság.
Arra kérem az országban tartózkodó idegeneket, hogy térjenek vissza hazájukba – idézi a globoport a királyt, a citizen.co.az portálra hivatkozva.
A fekete lakosság körében népszerű vezető szerint hazája vezetői gyáva emberek, akiknek a legfontosabb szempont a támogatottságuk és népszerűségük megtartása.
Nem tudom ezt az állapotot tovább eltűrni, mert olyan vezetőink vannak, akiknek nincsenek hasznos, életrevaló elképzeléseik” – tette hozzá Dél-Afrika legnagyobb népcsoportjának királya.
Azt azonban nem árulta el, hogy ha valóban elhagyják az országot a külföldiek, vajon ki fogja majd építeni a dél-afrikai gazdaságot. Mert túl sok jelentkező azért nincsen...
Rablás élő adásban
Emlékeznek még arra a tévéstábra, amelyiket másodpercekkel az élő adás előtt raboltak ki Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb városában, Johannesburgban? A stáb kamerája egyébként már be volt kapcsolva, és felvette a tetteseket.
A közszolgálati tévé riportere, Vuyo Mvoko éjjel egy kórház épülete előtt készült élő bejelentkezésre kezében mikrofonnal, amikor két férfi fegyverrel arra kényszerítette, hogy odaadja nekik mobiltelefonját. A rablók zsákmányoltak egy laptopot és még egy-két mobiltelefont a stábtól, majd elszeleltek.
A király feszültséget gerjeszt
A legnagyobb ellenzéki párt (Democratic Alliance) egyébként a kijelentései visszavonására szólította fel a zulu királyt. Szóvivőjük szerint ezek a rendkívül felelőtlen mondatok csak feszültséget gerjesztenek, valamint ismét felszítják a tüzet, a gyűlöletet a külföldiekkel szemben. S ez az ellenségeskedés pedig elfogadhatatlan.
A dél-afrikai lap arról is beszámolt, hogy a király beszédén jelen volt Mathi Nhleko rendőrügyi miniszter is, ami azért aggályos mert Sowetóban és Guategben halálos kimenetelű zavargások törtek ki az év elején, a pusztítás indítása pedig egyértelműen az idegengyűlölet volt.
Affér az étteremben Amy-vel
Nem állítjuk, de elképzelhető, hogy Amy Winehouse-nak is köze lehet a zulu király idegengyűlöletéhez.
Néhány évvel ezelőtt Goodwill Zwelithini egy londoni étteremben tartott volna egy ünnepi beszédet – nyilván ott nem a fehérek ellen szólalt fel -, ám a rendkívüli tehetségét eltékozló, azóta elhunyt Winehouse ittas állapotban inzultálni kezdte az uralkodót.
Az énekesnő ugyanis unalmasnak találta Goodwill Zwelithini ünnepi beszédét, és ezt közben meg is osztotta a társasággal.
- Egyszerűen képtelen volt viselkedni, egyáltalán nem adta meg a tiszteletet a királynak – folytatta az egyik vendég, aki elmesélte, hogy Amy a vacsora során sem csillapodott: belenyúlt Zwelithini tányérjába, és arról érdeklődött, hogy a poligám uralkodó feleségei nem féltékenyek-e egymásra, és hogy szokott-e többükkel egyszerre ágyba bújni.
Lehet, hogy a londoni emlékek miatt lett ilyen szélsőséges? Vagy fekete-Afrikában újra feltámad az idegengyűlölet?