Megrázta a nemzetközi közösséget Abe Sindzó meggyilkolása, sorra érkeznek a világ vezetőinek reakciói

Megrázta a nemzetközi közösséget Abe Sindzó meggyilkolása, sorra érkeznek a világ vezetőinek reakciói

Döbbenetét és részvétét fejezte ki számos ország és nemzetközi szervezet vezetője azt követően, hogy egy pénteki, narai kampányrendezvényen meggyilkolták Abe Sindzó korábbi japán miniszterelnököt.

Joe Biden amerikai elnök barátjának és az amerikai-japán szövetségesi viszony egyik legfőbb segítőjének nevezte Abét, és közleményében hozzátette, hogy a volt kormányfő nagy gondot fordított a japán nép és demokrácia támogatására. "Abban a percben is a demokrácia területén tevékenykedett, amikor meggyilkolták" - fogalmazott Biden, kifejezve mélységes szomorúságát, megrökönyödését és haragját a merénylet miatt.

"Nagyszerű nézetekkel megáldott vezető volt" - nyilatkozott Abéról Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere, aki a G20 országcsoport külügyminisztereinek indonéziai találkozóján éppen japán és dél-koreai kollégáival készült tárgyalni, mikor tájékoztatták őket a volt kormányfő haláláról.

Merénylet: lelőtték Abe Sindzó volt japán miniszterelnököt, aki belehalt sérüléseibe

Merényletet követtek el pénteken Abe Sindzó volt japán miniszterelnök ellen egy választási kampányesemény közben az ország középső részén fekvő Nara városában - erősítette meg a japán kormány. A helyi média szerint a volt kormányfő nem mutatott életjeleket, Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára pedig később arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudnak biztosat az állapotáról.

Anthony Albanese ausztrál kormányfő "lesújtó hírként" fogadta a volt japán miniszterelnökről kapott értesüléseket. Azt hangoztatta, hogy "Abe Ausztrália egyik legközelebbi barátja" és "egy óriás volt a világ színpadán, hátrahagyott öröksége hatással van az egész világra".

"Japán egy kiváló miniszterelnököt vesztett el, aki az életét áldozta az országáért, és a világban fennálló rendért dolgozott" - fogalmazott Emmanuel Macron, Franciaország elnöke a Twitteren közzétett bejegyzésében.

A német kormány szóvivője az egész kormány támogatásáról biztosította Japánt. Olaf Scholz német kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter külön-külön is részvétüket fejezték ki Twitter-oldalaikon.

Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke szerint "sokan emlékezni fognak" Abe Sindzó vezetésére, amellyel "példátlan időkben" is helyt állt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság "ezekben a sötét és szomorú időkben is a család, a barátok és a japán emberek oldalán áll".

António Guterres ENSZ-főtitkár a volt japán kormányfő bajtársiasságát emelte ki, továbbá azt a sokszor hangoztatott törekvését, hogy a súlyosabb problémákat nemzetközi szinten oldják meg.

A Twitteren nyilvánította ki részvétét Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, akit "mélységesen elkeserít Abe Sindzó kegyetlen halála". Stoltenberg "a demokrácia védelmezőjeként", sokéves barátjaként és kollégájaként emlékszik a volt japán kormányfőre.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kegyetlen és gyáva cselekedetnek nevezte Abe lelövését, az Európai Tanács elnöke, Charles Michel pedig úgy fogalmazott, soha nem fogja megérteni, mi vezethetett "ennek a nagy politikusnak a brutális meggyilkolásához". Az európaiak együtt gyászolnak Japánnal - fűzte hozzá Michel.

Kína tokiói nagykövetségének szóvivője Abe azon tevékenységeit méltatta, amellyel "hozzájárult a Kína és Japán közti kapcsolatok fejlesztéséhez".

Tajvan elnöke, Caj Jing-ven szerint "nem csak a nemzetközi közösség vesztett el egy fontos vezetőt, de Tajvan is elvesztett egy fontos és közeli barátot".

Jun Szok Jol dél-koreai elnök is részvétét nyilvánította ki nyilatkozatában, melyben "megbocsáthatatlan bűncselekménynek" minősítette a merényletet.

Abe Sindzó - aki nyolc évig volt miniszterelnök - pénteken napközben, egy kampányrendezvényen lett merénylet áldozata. Támadóját a helyszínen azonnal elfogták, de indokai egyelőre nem világosak.

Kisida Fumio jelenlegi japán kormányfő elsőként nyilvánított részvétet Abe halála miatt. "A volt miniszterelnök személyes jóbarátom volt, akivel igen sok időt töltöttem el. (...) Abe Sindzó nagyszerűen vezette ezt az országot, értékes tanácsokat és támogatást kaptam tőle, és a lehető leghatározottabban elítélem ezt az erőszakos tettet"- mondta. Felhívta a figyelmet egyúttal a közelgő választásokra és a demokrácia védelmére is, amelyekre szerinte "nem lehet hatással egy ilyen kegyetlenség".

(MTI)