Ők lehetnek Áder János utódai

Ők lehetnek Áder János utódai

A Mandiner című lap már Áder János köztársasági elnök lehetséges utódait mérlegeli. A lap szerint hárman is esélyesek arra, hogy 2022-ben elinduljanak az államfőválasztáson. 

Mint ismert, Áder János 2022. március 13-án tölti ki második ötéves mandátumát. Az Alaptörvény szerint utódját megbízatása lejárta előtt legalább 30,  legfeljebb 60 nappal, azaz 2022 elején kell megválasztania az Országgyűlésnek.

A Mandiner információi szerint a Fidesz felső vezetése már megkezdte a gondolkodást a következő államfő személyéről. A lap úgy értesült, hogy a Fidesz vezetőinek belső megbeszélésén Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Maróth Miklós az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus és Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet nevei merültek fel, mint Áder János lehetséges utódai.