Áder nem akarja, hogy Orbán mindenről tudjon

A Köztársasági Elnöki Hivatal a hvg.hu megkeresését nem kívánta kommentálni, a rendőrség és a TEK pedig nem reagált a lap kérdéseire.

Áder állítólag azért választott másik rendőri egységet, mert a találkozói nem maradtak házon belül. Inkább Pintér Sándor belügyminiszter, mint Orbán Viktor tudjon a találkozóiról – állítólag ez is elhangzott érvként azzal kapcsolatban, hogy Áder János köztársasági elnök személyi védelmét a Terrorelhárítási Központtól (TEK), átvette a Készenléti Rendőrség – egy jelenleg is érvényes jogszabályt felülírva.

Amikor 2010-ben megalakult a terrorelhárítási egység, átvette a három legfőbb közjogi méltóság (köztársasági elnök, miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke) személyi védelmét, a többi védett személy testőrségét a Készenléti Rendőrség adta. A kormányrendelet értelmében az államfő védelmének még mindig a TEK-nél kellene lennie, azt ugyanis azóta nem módosították. A HVG megkérdezte az államfő hivatalát, hogy megteheti-e, hogy a hatályos jogszabályoktól eltérően járjon el. Válaszukban csak annyit közöltek, hogy „a köztársasági elnök védelmével kapcsolatos sajtóértesüléseket a KEH nem kommentálja.” Pedig kíváncsiak lettek volna a konkrét okokra is, hogy miért ez a döntés született, és miért nem kér Áder János Orbán Viktor magántestőrségéből.

A köztársasági elnök TEK-kel szembeni fenntartásait illusztrálja forrásaik szerint az is, hogy az ország egyik legjobb felderítőtisztjeként számon tartott Bodnár Zsolt, TEK-főigazgató-helyettesének a március 15-i előléptetését dandártábornokból vezérőrnaggyá Áder nem hagyta jóvá.

A lap értesülései szerint Ádernél azért rendült meg a bizalom, mert az Orbánnal folytatott beszélgetéseiből világossá vált számára, hogy a miniszterelnök valamennyi programjáról képben van. A TEK vezetőjének, Hajdu Jánosnak közvetlen bejárása van a miniszterelnökhöz, és egyedüli a rendőri vezetők közül, aki egyáltalán nem kötődik Pintér Sándorhoz.

Úgy tudni, a Fideszen belüli ellentétekről és vitákról, így arról is tudni - hogy a Fideszben az Áder János - Kövér László - Pokorni Zoltán trió többször kritizálta a miniszterelnök politikáját, hiányolva az elmaradt társadalmi konszolidációt.