Afganisztán: több mint harminc áldozatot szedett egy mecsetben történt robbantás

Afganisztán: több mint harminc áldozatot szedett egy mecsetben történt robbantás

Több mint harmincan meghaltak és legalább kilencvenen sérültek meg pénteken egy síita mecsetben az afganisztáni Kandahár városában végrehajtott öngyilkos merényletben – írja a BBC News. A szemtanúk négy fegyveresről és három robbantásról számoltak be: az egyik a főbejáratnál, egy másik, ott, ahol az imádkozás előtti rituális tisztálkodást végzik a hívők. A robbantás indítéka egyelőre nem világos.

A pénteki ima és szentbeszéd a hét legfontosabb eseménye a mecsetek számára, melyekre általában 500 hívő látogat el, most sem volt ez másképpen, így tele volt emberekkel a hely.

Mivel több sebesült állapota válságos, így a halálos áldozatok száma vélhetően emelkedni fog.

A belügyminisztérium szóvivője Twitteren írt a tragédiáról. Úgy fogalmazott,

"szomorúan értesültünk arról, hogy Kandahar város első kerületében a síita testvériség egyik mecsetében robbanás történt, amelyben számos honfitársunk mártírhalált halt és megsebesült."

A Reuters azt írja, a támadás helyszínét a tálib különleges erők biztosították, és arra kértek embereket, hogy adjanak vért az áldozatok megsegítésére. A BBC afganisztáni tudósítója úgy tudja, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete várhatóan magára vállalja a támadást.

Egy hete egy másik síita mecset ellen öngyilkos merényletet hajtottak végre Kunduz városban, szintén a pénteki ima idején, ott legalább ötvenen haltak meg.

Mint ismert, az amerikai erők augusztusi kivonása óta Afganisztánban a tálibok kerültek hatalomra.