Aggódnak a növekvő iszlámellenesség miatt Németországban

Schröder és Schmidt több tucat neves német közéleti személyiséggel és politikussal együtt a Bild című német lap keddi számában közölt felhívásban ítélte el a drezdai központú mozgalmat.

Gerhard Schröder nyilatkozatában felidézte, hogy 2000-ben a düsseldorfi zsinagóga elleni gyújtóbombás merénylet hatására "a tisztességes emberek fellázadtak" az idegengyűlölet ellen. Hozzátette, hogy a Pegida miatt továbbra is szükség van erre az állampolgári elkötelezettségre.

Helmut Schmidt azt hangsúlyozta, hogy a Pegida "dohos előítéletekre, az idegengyűlöletre és az intoleranciára épít", Németországnak azonban "a világ felé nyitottnak és toleránsnak kell maradnia".

Angela Merkel újévi üzenetében szólalt fel a mozgalom ellen, amely október óta szervez tüntetéseket hétfő esténként a rendszerváltás idején tartott hétfői demonstrációk mintájára. A kancellár kiemelte, hogy a Pegida-tüntetéseken ugyan a "Mi vagyunk a nép" mottó tűnik fel, éppen úgy, mint 25 éve, de a jelszó ezúttal etnikai és vallási alapú kirekesztést jelent.

A Bild keddi számában 50 vezető politikus és jeles közéleti személyiség sorakozott fel a kancellár mögé. Schröder és Schmidt nyilatkozata mellett közölték például Leslie Mandoki (Mándoki László) állásfoglalását, amelyben a magyar származású zenész, producer kijelentette, hogy elutasítja a Pegidát, mert nem tűri az intoleranciát.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Pegida árt Németország nemzetközi megítélésének, ezért világossá kell tenni, hogy a mozgalom csak egy "nagy hangú kisebbséget" képvisel. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter azt emelte ki, hogy "a lózungok nem helyettesítik a tényeket", amelyek azt mutatják, hogy Németországnak „szüksége van a bevándorlásra”.

A Pegida hétfői drezdai megmozdulásán minden korábbinál többen, 18 ezren vettek részt. Ugyanakkor a résztvevők számának növekedése lassult, a helyi rendőrség becslése szerint az előző demonstrációhoz képest csupán néhány százzal emelkedett, míg korábban hétről-hétre rendre több ezerrel gyarapodott.

A mozgalom az egykori NDK területén fekvő Drezdából átterjedt több más városra. Kölnben Kölni Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Kögida), Berlinben Berlini Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Bärgida) néven indult szerveződés, de hétfő esti tüntetéseiken nagyságrendekkel kevesebben jelentek meg, mint a drezdai demonstráción, és egyre erőteljesebb az ellentüntetők mozgalma. Kölnben a Kögida néhány száz fős demonstrációja idején a tiltakozás jeleként kikapcsolták a katolikus székesegyház díszkivilágítását a dóm prépostja, Norbert Feldhoff kezdeményezésére, míg Berlinben a főváros jelképeként számon tartott Brandenburgi kapu kivilágítását kapcsolták le, és nagyjából 5 ezren tüntettek a Bärgida ellen, amelynek felhívására csupán 300 ember gyűlt össze.