Akiért mindig összeáll a nagykoalíció

Létezik olyan élethelyzet, amikor együtt tud szavazni fideszes és szocialista. Kitalálják mikor?

Az új magánüzemnek nagykoalícióban örült Csöbör Katalin fideszes és Varga László szocialista országgyűlési képviselő, miközben csak a Jobbik tette fel a kérdést: vajon miért egy magánbefektető fűrészüzemét támogatták közpénzből ahelyett, hogy az állam - vagyis a köz - tulajdonában lévő Ládi Fűrésztelepet fejlesztették volna?

Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője elmondta: az állami tulajdonú Északerdő Zrt. arra hivatkozva építette le a Ládi Fűrésztelepet, hogy a közelben Wicha József nagyvállalkozó új, az államinál modernebb üzemet nyit. A politikus már januárban jelezte, véleménye szerint ez ellentétes nemcsak a közérdekkel, de a kormány hivatalos álláspontjával is. Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára ugyanis korábban kormányzati elvárásként fogalmazta meg az állami erdészetekkel szemben új fűrészüzemek létrehozását. Miskolcon ennek az ellenkezője történt: az erdészet üzemét leépítették, az államtitkár pedig ahelyett, hogy ezt számon kérte volna az Északerdőn, maga adta át a magánbefektető új telepét. „A brókerkormány aktuális álláspontját a nagyvállalkozók írják?” - tette fel a kérdést Jakab.

A politikus jelezte, a Wicha-féle fűrészüzem új munkahelyeket sem teremt, hiszen az üzem annyi munkavállalót fog foglalkoztatni, amennyit a Ládi telepről elbocsátottak. A Jobbik frakcióvezetője közölte azt is, immár három hónapja vár választ az Északerdőtől: vajon milyen érdekek mozgatták valójában a Ládi Fűrészüzem leépítését, miért nem az állami tulajdont fejlesztették a milliárdos közpénzből? Illetve miért van az, ha Wicha József nagyvállalkozó valahol megjelenik, mindig csak a Jobbik kérdez, a Fidesz és az MSZP mindig hallgat. Illetve örül. Ez utóbbi kérdés persze költői – zárta gondolatait Jakab Péter.