Kisteleken is akkumulátorgyár épülhet

Kisteleken is akkumulátorgyár épülhet

Egy olyan, a Mercedesnek és BMW-nek beszállító kínai-koreai cég vehet meg egy 12 hektáros területet a Bács-Kiskun és Csongrád megye határán fekvő Kisteleken, amely akkumulátor-részegységeket készít a két német autógyártónak- tudta meg a 24.hu. A lap szerint az ingatlan eladásáról a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy sem a lakosság, sem a képviselők sem tudhatták meg az 500 milliárdos projekt beruházójának nevét, illetve a terv részleteit.

Az ingatlan eladásáról a fideszes polgármester indítványára csupán egyetlen képviselő szavazott nemmel. A cikk szerint a döntést a januári testületi ülésen úgy hozták meg, hogy nem tudták: „ki a beruházó, mit fog csinálni, és tevékenysége jelent-e majd környezeti terhelést a szóban forgó területtől 1,5–2 kilométerre fekvő településnek”. Végül négyzetméterenként 1500 forintért adták el az ingatlant, pontosabban felhatalmazták a polgármestert, hogy ilyen áron kösse meg a megállapodást azzal az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel, amely a kínai-koreai befektetőnek keresett helyet.

A lapnak Nagy Sándor polgármester elismerte, hogy akkumulátoripari fejlesztés terveivel keresték meg, hozzátéve: a testület úgy szavazta meg 8:1 arányban az eladást, hogy az egyetlen nemmel szavazó politikus a 2019-es választási ellenfele volt.

Ez az egy képviselő, Mészáros Gábor, a Facebookon azzal indokolta a döntését, hogy „a testület nem kapott semmilyen írásbeli anyagot, amely pontosan meghatározta volna a tervezett projekt elemeit, méretét, műszaki paramétereit, környezeti és társadalmi hatásait.”

Nagyjából húsz olyan beruházásról tudunk az elmúlt időszakból, amely az elektromos autók gyártásához kapcsolódik. Az akkumulátorgyártással foglalkozik a parlament is a hétfőn kezdődő tavaszi ülésszak első napján.