Aktív 24 órája volt a rendőrségnek

Halálos baleset, körözött személyek elfogása, ittas vezetés, határsértés.

A közleményből az is kiderül, hogy az említett időszakban a szolgálatot ellátó állomány összesen 97 személyt fogott el. Közülük 64-et bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 25 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján fogtak el.

Száznegyvenkét személyt állítottak elő, köztük 60 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, további 14-et pedig ittas vezetés gyanújával.

Biztonsági intézkedést 137 esetben foganatosítottak - áll a rendőrség honlapján közzétett közleményben.

A rendőrök csütörtökön tiltott határátlépés miatt 8 embert fogtak el. További 4 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.