Az alaptörvény kilencedik módosításáról szavaznak

Az alaptörvény kilencedik módosításáról szavaznak

Az Országgyűlés ma az alaptörvény kilencedik módosításáról, valamint a választási szabályok megváltoztatásáról is szavaz, adta hírül az MTI. 

A parlament e heti második ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők ekkor a temesvári népfelkelés évfordulójára emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások hangoznak el.

A Ház ezt követően

huszonegy javaslatról dönt, köztük az alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a kormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.

Szavazhatnak továbbá a választási törvény módosításáról is, amelyet a változtatásokat előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter a "kamupártok" elleni fellépés szükségességével indokolt.

Az ülésnap végén az Európai Unió menekültügyi és migrációs paktummal kapcsolatos jelentéséről tartanak összevont vitát. A parlament szerdán további huszonkettő előterjesztésről szavaz.