Van itt azonban még valami, amiről ritkán beszélnek, pedig az ország gazdasága áll vagy bukik rajta. Már tavaly ősszel cikkek születtek az MNB alapítványainak gazdálkodásáról. Konkrétan arról, hogy – noha elsődleges feladatuk a pénzügyi oktatás fejlesztése és közgazdászok képzése lenne – a jegybanktól kapott pénzek töredékét költik erre. De akkor mire megy el több százmilliárd (!) forint?
A sajtóban megjelent híreknek némileg meglepő címet adtak, ugyanis számos helyen így harangozták be: megugrott a civil szféra állampapír-állománya. Nem, nem arról van szó, hogy a piripócsi horgászegyesületre vagy a bivalybasznádi kutyamenhelyet fenntartó alapítványra rádőlt az OTP, és ezt az összeget hirtelen kincstárjegyben kezdte fialtatni! Nem! A jegybank alapítványai voltak azok, melyek az MNB által nekik juttatott irgalmatlan összegből állampapírt vásároltak.
Mi ezzel a gond? – kérdezheti joggal bárki. Legalább nem stadion/kisvasút/újabb fideszes tévé lesz belőle. Ez igaz is. Csakhogy a modern közgazdaságtan (és ezzel összhangban az uniós előírás is) szigorúan tiltja, hogy a jegybank részt vegyen az államháztartási hiány kipótlásában. Az MNB feladata ugyanis a monetáris politika meghatározása, vagyis a gazdaságban forgó pénz mennyiségének szabályozása annak érdekében, hogy a forint stabilitása megmaradjon, és az infláció ne szálljon el. Minden más az állam feladata, vagyis annak kezelése is, hogy a működéséhez szükséges pénzeket előteremtse. Ezt pedig piaci hitel felvételével, vagyis állampapír kibocsátásával hajtja végre. Állambácsi felkínál x egység állampapírt, kovácsjózsi vagy a csigabigakáefté ezt megveszi. A lejáratkor ő visszakapja a pénzét plusz a kamatot, közben pedig a papírért cserébe kapott pénzből Állambácsi kifizeti a tanárt, orvost, közvilágítást, utcaseprőt. A gazdaságban forgó pénz mennyisége nem változik.
Ám ha ezt a jegybank pénzéből teszi, akkor megnő a gazdaságban levő pénz mennyisége. Vagyis a piacon (ha úgy tetszik, akkor szó szerint a Lehelen) kínált termékekre összességében többet tudunk költeni. Ezért a termék kínálói felemelik az árat, így a forint elértéktelenedik, azaz a zsebünkben/számlánkon levő pénzért kevesebb terméket tudunk venni.
A sokak által agyonistenített Kádár-rendszerben ez volt az eljárás.
A teljesség kedvéért le kell szögezzük: az MNB maga is gazdálkodik, profitorientált szervezet. Nyereségét egyes országokban köteles részben vagy egészben befizetni a költségvetésbe. Ám akkor is figyelembe kell venni azt a szabályt, hogy ne a büdzsé lyukait töfködjék, hanem például beruházás valósuljon meg abból. Matolcsy Györgyék azzal védekeznek, hogy az MNB nyereséges (többek közt a devizahitelek forintra váltásából származó árfolyamnyereség miatt), az alapítványoknak juttatott összeget pedig e profit terhére fizetik ki.
Ettől azonban a tény még tény marad: a jegybank – igaz, csak áttételesen, de – saját pénzéből megveszi az állam által felkínált papírokat, kisegíti a kormányzat finanszírozási gondjait. Mint fentebb bemutattuk, a tilalmat nem l’art pour l’art szabták meg, hanem az inflációs veszély miatt. Mostantól ez titok.
Orbán Viktor sem lesz örökké miniszterelnök. Matolcsy György sem lesz örökké MNB-elnök. Kettejük vezetői ciklusa nem esik egybe. A mindenkori MNB-elnök alapítványain keresztül elgáncsolhatja bármelyik kormányzat gazdaságpolitikáját. Isten óvja Magyarországot!
Barna S. Ödön