Úgy tűnik, sima győzelmet aratott az „Európa utolsó diktátorának” hívott Lukasenka Fehéroroszországban

Úgy tűnik, sima győzelmet aratott az „Európa utolsó diktátorának” hívott Lukasenka Fehéroroszországban

A hivatalos exit poll felmérés szerint Aljakszandar Lukasenka fehérorosz államfő a szavazatok 79,7 százalékával várhatóan elsöprő győzelmet arat a vasárnap tartott fehéroroszországi elnökválasztáson.

A volt szovjet köztársaságot vaskézzel irányító Lukasenka legnagyobb kihívója Szjarhej Cihanouszki bebörtönzött vlogger felesége, Cihanouszkaja, akit az elnök csak "szegény csajként" említett. Meglepetésszerű megjelenése előtt Lukasenka három ellenlábasát távolította el: ketten közülük börtönben ülnek, a harmadik Moszkvába menekült.

A választási bizottság tájékoztatása szerint az ellenzéki jelöltként induló Szvjatlana Cihanouszkaja a voksok 6,8 százalékára számíthat.

Aljakszandar Lukasenka 1994 óta elnök, és újraválasztásai alkalmával többször is börtönbe kerültek vetélytársai, még a szavazások előtt. A mostani voksolás alatt az internethez való hozzáférés korlátozott volt, így nem lehetett használni egyes közösségi médiumokat, üzenetküldő programokat és az ellenzékhez közeli weboldalakat, sőt a központi választási bizottságét sem.

A választásokat megelőzően közterületekről is begyűjtöttek egyes ellenzéki aktivistákat, és a hadsereg is utcára vonult.