A szerző szerint az állítást az idő majd igazolja, vagy cáfolja, az eddig történtekre viszont magyarázatot ad.
Tóth Gy. úgy véli, az ukrán semlegesség eltörléséről szóló négy évvel ezelőtti döntés és a NATO-csatlakozás napirendre tűzése egyértelmű provokáció volt, a világbékét pedig aligha Oroszország veszélyezteti.
"Az amerikaiak egyre vadabbul támadják Moszkvát, miközben erős nyomás alatt tartják az Európai Uniót, és rákényszerítik, hogy egyre komolyabb szankciókkal lépjen fel Oroszország ellen, valamint támogassa az oligarchák uralta mai ukrán vezetést. A hidegháborús helyzet előidézője és haszonélvezője egyértelműen az Egyesült Államok, hiszen a szankciós politika negatív gazdasági következményeinek 90 százaléka az uniót sújtja" - írja.
Tóth Gy. kitér az elmúlt évek eseményeire is, és idézi Oliver Stone híres amerikai filmrendezőt, aki a CIA szerepvállalását sem tartja kizártnak. Érthetetlennek tartja azt az álláspontot, mely a jelenlegi helyzetben a konfliktus lényegét az agresszív oroszok fellépésében látja, hiszen Oroszországot mesterségesen hozták ilyen helyzetbe, az amerikai befolyás alatt lévő világsajtó pedig Putyin és Oroszország demonizálásával próbálta elterelni a figyelmet a tényekről.
De hogy lehet kezelni a konfliktust? Kiderül a publicisztikából, mely itt olvasható teljes egészében.