Az egykori fideszes agrár államtitkár a napokban készült el Lázár János exminiszter territóriuma, Csongrád megye árverési adatainak összegzésével, amiből egyebek között az derül ki: a Lázár-rokonság nyerte az egyik legtöbbet. Vagyis ugyanazt állapíthatta meg Ángyán, mint a korábban általa már kiértékelt hat megye esetében: a kormányzati propagandával ellentétben egyáltalán nem a helyben élő kis, családi gazdálkodók jutottak az állami földek nagy többségéhez…
Ez már a hetedik megye, melynek adatai napnál világosabban cáfolják a kormánypropagandát, kitűnik belőle, hogy a föld ma Magyarországon nem azé, aki megműveli, vagy meg szeretné művelni, hanem aki megfizeti, de a szaktárca még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy megpróbálja cáfolni az ön adatait. S közben a gazdák se „lázadoznak”. Vajon miért? És mindez nem szegi a kedvét, hogy nyugdíjasként a földárverésekről „jelentsen”, megyéről megyére haladva?
Feltett szándékom, hogy – ha a Gondviselés is úgy akarja – végigelemzem az összes megye földárverési adatait, majd egy országos tanulmányban foglalom össze. Ez alapján a hazai bérleti és árverési földügyekről, a tulajdon- és használati viszonyokról tán egy könyv is készülhet. A mai visszhang elmaradása azért nem szegi kedvemet, mert jelentéseimet nem a kormánynak vagy a politikai hatalomnak, hanem (lelkiismeretem szavára, a „belső hangra” hallgatva) kortársaimnak, de még inkább tanulságul a mai tetteinket megítélő utókornak írom. Az pedig, hogy a kormányzat nem reagál a jelentéseim állításaira, azok igazságára utalhat. A hallgatás beleegyezést jelent. A reagálás mellőzésével egyébként nem csupán az én jelentéseimet „tiszteli meg” a hatalmi elit. Általános elvük az, hogy nem kell a kellemetlen igazságokra, hírekre reagálni, mert azzal csak napirenden tartanák a problémát. E nélkül – és ez sajnos igaz is – három nap alatt úgyis lecseng…
Minek nevezné a nagy hirtelen lebonyolított árverés-cunamit, előre megtervezett színjátéknak? Hiszen éppen az ön összegzéseiből derül ki: a meghirdetett birtoktestek többségénél még licit se volt, úgy került a pénzes emberek tulajdonába…
Sok-sok jel utal arra, hogy a rendszer országos szintre, jó előre kidolgozott lehetett, és már 2010-ben, az állami földbérleti pályázatok előkészítésével elkezdődhetett. Lassan kezdem megérteni, hogy az akkori közigazgatási államtitkár, egyben a Nemzeti Földalap Kezelőt felügyelő Farkas Imre miért is járhatta az országot és mi is lehetett a dolga Szabó Csaba földügyi miniszteri biztosnak, továbbá miért is kapott Bitay Márton Őrs személyében külön államtitkárt is ez a terület. A kormányközeli, országos és helyi nagyurakkal kellett valószínűleg egyeztetniük, hogy hol, milyen és mekkora területre tartanak igényt, és mely területeket lehet kis darabkákban odalökni a helybeli gazdálkodó családoknak. Fejér megyét – amint azt több forrásból is megerősítették – maga a miniszterelnök „rendezhette”. A megegyezések nyomán bérbe adott – és a kiszemeltek által a hamaros megvásárlás reményében, így kockázat és tényleges termelési kényszer nélkül bérbe vett – földeket azután a területek többségében nagy, a helyi gazdacsaládok által zömében megfizethetetlen árú birtoktestek formájában árverésre bocsátották. Így a nagyurak egymásra azután nem is licitáltak, a kicsik pedig nem is voltak abban a helyzetben, hogy földvásárlással keresztezzék a rendszerbe tagozódott országos vagy helyi oligarchák érdekeit.
S akkor miért is nem háborognak a gazdák? Beletörődtek? Félnek?
A gazdálkodó családok a hatalomnak, valamint az országos és helyi oligarcháknak teljes mértékben kiszolgáltatottakká váltak, létük vagy nemlétük – ténylegesen vagy félelmet keltő sugalmazások szerint – ezek kegyétől függ. Vezetőik (Agrárkamara, Magosz) a személyes politikai karrier és a hatalmi pozíciók fejében gondolkodás nélkül elárulták őket, szövetséget kötöttek a nagybirtokkal és a spekuláns hazai-külföldi nagytőkével. Ebben a helyzetben a hatalom – akár a támogatások tényleges, vagy kilátásba helyezett megvonásával, vagy épen piaci ellehetetlenítésükkel, kiszorításukkal – könnyedén átgázolhat azokon, akik háborognának, így azt a kis birtokot is rövid úton elveszíthetik, ami ma még a család megélhetését jelenti. S hogy ez hová vezethet? Nos, megyei földügyi elemzéseim alapján is arra a következtetésre juthatunk, hogy az állam kirablásának, a tulajdonában lévő, közös nemzeti földvagyonunkat dobra verő, intézményesített magánvagyon-gyarapítási, zsákmányszerzési folyamatnak vagyunk szemtanúi és elszenvedői. Ez is része és egyik állomása annak a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő új-gyarmatosítási folyamatnak, amelynek törvényszerű végső következménye a természeti erőforrások és a termőföld politikaközeli rokoni-üzleti-baráti körök, föld-spekulánsok (köztük pár tucat oligarcha és gazdasági társaságaik) kezébe kerülése lesz.
Szerencsére azonban a miniszterelnök által meghirdettetett a Modern Falu program a vidék felemelkedése érdekében. Hisz a megvalósításában?
Saját tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy a felső középrétegek érdekeit képviselő, a leszakadó térségeket és nagy társadalmi csoportokat csak szóban támogató, ténylegesen azonban elengedő elitista politika aligha fordul rá a vidék gondjainak megoldására. Azzal az eltorzult hatalom csupán addig és csakis olyan mértékben foglalkozik, amennyit az adott pillanatban a hatalom megtartásához, esetleg a társadalmi robbanás megelőzéséhez elkerülhetetlennek ítél. Bárcsak ne hatalmi kommunikációs panel, hanem valóban a vezetői megvilágosodás és egy igazi „nép-párti” fordulat jele lenne a Modern Falu program meghirdetése!
Csongrád új földesurai, a Lázár-rokonságtól a benzinkutasig
Huszonhét nagy, többségében Fidesz-közeli érdekeltség szerezte meg Csongrád megye licitre bocsátott állami földjeinek a 70 százalékát, a 20 hektár alatti területeket megszerző kicsik kevesebb, mint 9 százalékot vittek el – áll Ángyán József legfrissebb összegzésében. De már maga az „árverés” kifejezés sem több, mint a propaganda része, hiszen a második Orbán-kormány agrár államtitkára kigyűjtötte: a 12 ezer hektár elárverezett megyei területből több mint 7.700 hektár, azaz közel 64 százalék licitálás nélkül kelt el.
„E megye adatai is igazolják tehát, hogy azok a kormányzati állítások is hamisak, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. Valódi licitálás, árverseny a birtoktestek mindössze 7 százalékának árverésén alakult ki – így Ángyán. – Ez a helyzet vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek több mint felét olyan nagy – 20-270 hektár – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár több százmillió forintos kikiáltási árával a valóban helyben élő, ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politikaközeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra nem licitáló „nagyurak” érdekeit keresztezve, ezzel még meglévő, saját gazdaságaikat is végveszélybe sodorva próbáljanak földhöz jutni”.
A Csongrád megyei nyertesek között található pedagógus, gyermek- és tankönyvíró, ingatlankereskedő, vendéglátós, milliárdos nagyvállalkozó, befektetési tanácsadó, benzinkutas és trafikos is – ők a kormányzati propaganda szerint „helybéli földművesek”.