Lassan össze se lehet számolni, hány figyelemreméltó alkotás került ki eddig a Lajos Tamás vezette Film Positive Productions műhelyéből az elmúlt években, elég csak a 2018-ban nemzetközi díjat is bezsebelő Örök télre, a Szürke senkikre, a Félvilágra vagy A berni követre gondolni.
Az alkotások magas kivitelezési minőségén túl mindegyiknek Köbli Norbert remekül összerakott történetei és életszerűen megformált karakterei adnak utánozhatatlan hangulatot. Az Apró mesék sztorija is az ő tollát dicséri, és van is mire büszkének lennie, mert eddig talán a legfurmányosabb forgatókönyvét rakta le az asztalra, bár a benne rejlő potenciált sajnos nem sikerült maradéktalanul kiaknázni.
Mondható, hogy klisé ilyet írni, de a film cselekményéről most tényleg nagyon nehéz úgy beszélni, hogy az ember ne lője le az összes poént. Az előzetesek sajnos így is túl sokat árulnak el a sztoriból, a produkciónak jót tett volna, ha kissé titokzatosabb marketing övezi, de azért azokon a pontokon így is hatásos, ahol annak kell lennie.
A Szabó Kimmel Tamás által meggyőző könnyedséggel alakított főszereplő, Hankó Balázs a sztori elején minden, csak nem szimpatikus figura: az 1945-ös ostrom utáni, a romeltakarítás kellős közepén álló Budapestet járva férjüket, fiukat, testvérüket hazaváró asszonyok és férfiak vak reményén élősködve szerzi meg napi betevőjét, és jóindulatukat kihasználva kerít tetőt a feje fölé, míg nem egy szép napon rossz áldozatot szemel ki magának.
[video:https://youtu.be/y2RoR1eeqeo]
Megszokott vadászterületéről menekülve, a véletlennek köszönhetően egy fél országgal arrébb, a dunántúli Bárányfok közelében találja magát, a Gemenci-erdővidék rengetegjében, ahol összetalálkozik Bérces Judittal és fiával. Kerekes Vica elképesztően erős nőiességet sugározva alakítja a főszereplővel szemben eleinte fokozottan óvatos, majd egyre inkább ellágyuló feleség alakját, aki inkább azt reméli, hogy férje - a Molnár Levente által kellően rémisztő pszichopata beütéssel játszott Bérces Vince - mégsem kerül haza a második világháború poklából.
Külön ki kell emelni a Bérces Virgilt alakító Tóth Bercel teljesítményét, ritkaság, hogy egy gyerekszínész ilyen jól tudjon idomulni a szerepéhez. Nála nincsenek suta vagy kínos pillanatok, kamerába nézés, hiteltelenül előadott jelenetek, mint akár nyugati színésztársainál.
A játékidő felől nézve kissé talán elkapkodott románc köré a bizonytalanság, a bizalmatlanság és az egyre bonyolódó hazugságok vonnak olyan nyomasztó és már-már szikrázóan feszült aurát, ami állandó találgatásra és újragondolásra ösztönzi a nézőt. Ezen az energikus atmoszférán csak pluszban teker egyet a történelmi háttér: a megszálló szovjet csapatok markáns jelenléte, a háborús bűnösökre, illetve nyilasokra vadászó lakosság és az igazolóbizottságokat nem elsősorban az igazság, hanem a személyes haszonszerzés jegyében működtető hivatalnokok.
De talán az Apró mesék az első olyan az új magyar történelmifilm-reneszánsz sorában, ahol inkább az emberi dráma került előtérbe, és nem a történelmi szükségszerűségek vágányain mozognak a szereplők (még annál is inkább igaz ez, mint például a tavaly bemutatott Trezorban).
És talán épp ennek köszönhető, hogy a szerelmi szál és a film második felére tetőző konfliktus alkalmanként hasra esni látszik: a már említett kombinálás során ugyanis a néző óhatatlanul komolyabb csavart vár a történetben, mint amit végül kap. Idővel már képtelenség tovább feszíteni a húrt, és amikor pontot kell tenni a néző idegeivel való játszadozás végére, a történetnek sikerül a legnyilvánvalóbb válaszokkal előrukkolnia. Ez pedig olyan zsákutcába viszi az egész cselekményt, ahol már csak a fenomenális produkciós színvonal menti meg a teljes kiszámíthatóságtól.
[video:https://youtu.be/7wvwlwfu2M4]
Az idősíkokkal való játszadozásban és a látomásos betétek felpörgetésében is lehetett volna több perspektíva, bár érthető, hogy az alkotók nem akarták túlságosan áttolni a produkciót szürreálisba. A noir elemek, a törvényen kívüliség élethelyzete és a nagyon hangsúlyosan megjelenő természetközeliség mégis ebbe az irányba hatnak, és ha az alkotók igazán elmentek volna a falig, akkor akár egy igazán hátborzongató, még talán a Kontrollhoz felérő pszichothrillert is kaphattunk volna.
Nagy András operatőr fantáziadús, minden mozdulatnak érzékelhető súlyt adó beállításai, a Pacsay Attila és Parádi Gergely által komponált aláfestőzenék és a harmincas-negyvenes évek filmdizájnját idéző megoldások egyébként akár egy nyugati filmben is megállnák a helyüket. Szász Attila rutinos rendezői képességei mellett ezek az atmoszférafestő elemek mentik meg a kellő pillanatokban a produkciót.
[video:https://youtu.be/TdZkvDtbDlU]
Összességében egy nagyon szórakoztató, technikailag és sztori szempontjából is nagyon rendben lévő filmet láthat az, aki benevez az Apró mesékre. Kár, hogy nem sikerült kiaknázni minden lehetőséget, amit a nagyon egyedi sztori rejt magában, de egy biztos: ennyire sajátos, külön mikrokozmoszként megjelenő filmalkotással rég találkozhattunk a magyar filmgyártásban.
(Videók és fotók: Vertigo Média; MTI)
Örök tél - Egy magyar film, amiben benne van a második világháború, a gulág, Trianon és a kommunizmus
Nehéz szavakba önteni, amit az Örök tél sajtóvetítése alatt éreztünk. Hihetetlenül régi adósságot törlesztett a magyar filmgyártás, amikor a nemzeti emlékezet asztalára egy olyan alkotást tett le, amelyben egy kerek egészben van benne a XX. század legnagyobb traumájának nem csak magyar, de közép-európai sorstragédiája és szenvedéstörténete.