Az osztrák elnök szerint Kurz "idegesítő fiatalember", aki nem iszik, nem dohányzik, és nem kávézik

Őszinteségi roham. 

A Kronen Zeitung szerdán írta meg, hogy megszerezték a november 10-i, uniós diplomatákkal folytatott találkozó leiratát. A lap szerint Alexander Van der Bellen a bécsi Imperial Hotelben szokatlanul megnyílt beszélgetőtársai előtt. Többek között megosztotta érzéseit a kancellári poszt várományosával Sebastian Kurz-cal kapcsolatos érzéseit is. Az államfő szerint a néppárti politikus

"idegesítő fiatalember, aki alig iszik alkoholt, nem dohányzik és kávét sem iszik”.

Az elnök ugyanakkor hozzátette, hogy nagyon rugalmas, jó képességű politikusnak tartja Kurzot, aki várakozásai szerint az uniós fősodorhoz igazodik majd. 

Van der Bellen arról is beszélt: nem igaz, hogy elvi alapon ellenzi a Szabadságpárt részvételét a kormányban, de vannak a pártnak olyan politikusai, akiknek miniszteri kinevezésébe semmiképp sem egyezne bele. 

Az elnök a kínos szivárgást követően persze sietett leszögezni, hogy Kurzról "csak pozitív megjegyzései" voltak, az ominózus leirat pedig "félrevezető". 

A Standard "megbízható forrásokra" hivatkozva azt írja, a dokumentumot a magyar követség egyik munkatársa juttathatta el a sajtóhoz.