Ausztria: a vártnál is jobban nyert Kurz pártja, nagyot bukott a Szabadságpárt és a szocdemek

Ausztria: a vártnál is jobban nyert Kurz pártja, nagyot bukott a Szabadságpárt és a szocdemek

A voksok becsültnél is több, 38,4 százalékát szerezte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon a Sebastian Kurz volt kancellár vezette Osztrák Néppárt az előzetes végeredmények szerint. A második helyen végző Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) számára történelmi mélypontot jelentő 21,5, a harmadik Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Néppárt korábbi koalíciós partnere 17,3 százalékot szerzett. A parlamentbe visszakerülő Zöldek pártja 12,4 százalékot, a NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) pedig 7,4 százalékot kapott.

Ez az összesítés nem tartalmazza a rendkívül nagy számú – csaknem 1,1 millió – levélszavazatot, amelyet a jövő hét első felében számolnak össze. A választási részvétel a levélszavazatok nélkül 60,6 százalékos volt, szakértők szerint ezeket hozzáadva végül 75 százalék felett lesz, némelyest elmaradva a 2017-es 80 százaléktól.

Ez azt jelenti, hogy Kurz néppártja várhatóan több szavazattal fog bírni, mint két éve, a szociáldemokraták pedig valószínűleg még az 1 millió voksot sem tudják majd besöpörni. A kormányválságot okozó FPÖ bukása a leglátványosabb: korábbi 1,3 millió szavazójukból vélhetően alig marad 800 ezer.

A részletes, levélszavazatok nélküli eredményeket itt böngészhetik.

Az előzetes végeredmény szerint az ÖVP 73, az SPÖ 41, FPÖ 32 mandátumhoz jutott. A Zöldek 23, a NEOS 14 képviselőihelyet szerzett a törvényhozás 183 fős alsóházában, a Nemzeti Tanácsban.

A legutóbbi, 2017-es választásokon az ÖVP 31,5, az SPÖ 26,9, az FPÖ 26 százalékot ért el (61, 52, illetve 50 mandátumot szerezve), a Zöldek nem kerültek be, a NEOS 5,3 százalékhoz és 10 képviselőhelyhez jutott.

A vasárnapi előrehozott választásokon kiesett a Zöldek pártjából korábban kivált JETZT (MOST), amely a 4 százalékos bejutási küszöbtől jelentősen elmaradva 1,9 százalékot kapott. Ez azt jelenti, hogy ötpárti parlament alakul Ausztriában.

Alexander Van der Bellen államfő korábban bejelentette, hogy jövő héten kezdi meg a tárgyalásokat a pártok képviselőivel.

Az osztrák kormányválság egy titokban rögzített videófelvétel nyomán robbant ki, melyen Orbán Viktor osztrák szövetségese korrupció gyanújába keveredett.

Korrupciógyanú Orbán Viktor osztrák szövetségesénél?

A legnagyobb osztrák napilapon keresztül a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a 2017-es ausztriai parlamenti választás előtt egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek - jelentette péntek este a Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című lap egy titokban készített videofelvételre hivatkozva.

A válságba Kurz kancellár is belebukott, az előrehozott választásokig átmeneti kormány vezette az országot Brigitte Bierlennel, az alkotmánybíróság addigi elnökével az élén.

(MTI nyomán)