Gyakran halljuk Bukarestből, hogy a székelyeknek valójában nincs szükségük önrendelkezésre, és különben is, ha az autonómia megvalósul, akkor a régióban kisebbségben élő románokat majd elnyomják a magyarok. A kérdésről a legilletékesebbeknél érdeklődtünk: egy dél-tiroli némettől és egy dél-tiroli olasztól. A budapesti autonómia-konferencián felszólaló Oskar Peterlinivel a dél-tiroli parlament német ajkú volt elnökével és Dr. Davide Zaffi politológussal, a helyi kisebbségi hivatal munkatársával beszélgettünk arról, hogyan éli meg a lassan fél évszázados autonómiát a kisebbséégi és a többségi közösség.
Kezdjük az alapoktól. Egy demokratikus országban, ahol az egyéni szabadságjogok biztosítva vannak, miért van szüksége autonómiára egy kisebbségben élő nemzeti közösségnek?
Oskar Peterlini: Mert egyedül ez garantálja anyanyelvünk használatát az oktatásban és a hivatalokban. Így tudjuk megőrizni kultúránkat és önazonosságunkat. De nem csak nyelvi, nemzetiségi kérdésről van szó.
Helyben döntünk a fontos kérdésekről, nem Rómában találják ki, mi a jó nekünk. Ez pedig nagyon jó hatással van a gazdaságra is: mára odáig jutottunk, hogy az egy főre eső jövedelmet tekintve Dél-Tirol Olaszország leggazdagabb régiója.
Az a jóléti társadalom, amely megvalósult a régióban, biztosítja a társadalmi, politikai stabilitást is.
Az autonómia nem lehet pártpolitikai kérdés | Alfahír
A Dél-tiroli és a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések vonatkozásában tartottak konferenciát a parlementben a Magyar Szív - Magyar Szó Alapítvány rendezésében. A rendezvényt az alapítvány elnöke, Szávay István nyitotta meg, aki ismertette a szervezet eddigi eredményeit.
Davide Zaffi: A dél-tiroli olaszok közül persze nem mindenki lelkesedik az autonómiáért, erről ma folynak viták.
Ám egyre többen jönnek rá, hogy nekünk, a többségi nemzethez tartozóknak is jó, hogy szülőföldünk ügyeibe nagyobb beleszólásunk lehet.
Én úgy vélem, egy régió, illetve az ott élők számára az autonómia nemzetiségi hovatartozástól, anyanyelvtől teljesen függetlenül is eleve pozitív dolog.
A székelyföldi autonómiával szemben újra, meg újra előkerül az az aggodalom, hogy a régióban kisebbségben levő románokat a magyarok majd elnyomják. Dél-Tirolban csaknem öt évtizedre visszanyúló tapasztalataik vannak e téren. Az önrendelkezés elnyerése után többségbe került kisebbség valóban elnyomja a többségből kisebbséggé vált nemzetet?
D.Z.: Ezek teljesen alaptalan félelmek. Nekünk semmilyen diszkriminációt nem kell elszenvednünk. Ugyanolyan jogok illetnek meg minket, mint a német ajkúakat.
O.P:: Az autonómia-statútum szerint a hivatalokban a német, ladin és olasz anyanyelvűek számarányuknak megfelelően vannak képviselve. Az otthonteremtési támogatásokat, a bérlakásokat és a közalkalmazotti állásokat is az etnikai arányosság alapján osztják ki.
D.Z: Ugyanakkor a tartományi parlamentbe a németek és olaszok ugyanannyi képviselőt küldenek, a testület elnökét pedig felváltja adja egyszer az egyik, utána a másik közösség.
Nekünk, olaszoknak ez a paritásos rendszer kifejezetten előnyös, hiszen a tartomány lakosságának alig több mint negyedét tesszük ki.
A nyugati közvéleményben és az Európai Unió döntéshozó szerveiben az elszakított magyarság önrendelkezési törekvéseit sokszor a stabilitást veszélyeztető tényezőként fogják fel és utasítják el. Dél- Tirol elmúlt fél évszázada azonban elég csattanós cáfolata ennek a vélekedésnek. Mit tehet a dél-tiroli politikai elit és értelmiség, hogy megváltoztassa ezt a negatív hozzáállást?
D.Z: Őszintén szólva én az gondolom,
ha a hatvanas-hetvenes években már létezett volna az Európai Unió, a dél-tiroli autonómia ebben a formában nem jöhetett volna létre.
Az Unió vezetése az uniformizált, egységes szabályozást kedveli nem, hogy országos, de még kontinentális szinten is. A helyi törvények, helyi szabályok sokszor szálkát jelentenek a szemükben. Ugyanakkor azt nem gondolnám, hogy az EU úgy, ahogy van, egységesen elutasítja az autonómia-kezdeményezéseket. Lehet és kell is párbeszédet folytatni erről a kérdésről, nem szabad feladni.
O.P.: Én bízom benne, hogy Európában egyre többen ébrednek rá:
az autonómia alternatívája nem a csendes stabilitás, hanem az elszakadás, a szeparatizmus.
Ha valami, hát éppen ez áshatja alá a kontinens békéjét. Minél több jogot ad egy ország saját állampolgárainak, annál inkább biztonságban érezheti magát. Hiszek benne, hogy előbb, vagy utóbb ezt Románia is meg fogja érteni.