Leomlott a vakolat a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatáról, és ráesett egy diák autójára szerdán hajnalban – számolt be a Telex.
Az autó jelentősen megrongálódott, a motorháztető behorpadt, közvetlenül mellette pedig járda van, amin diákok is szoktak beszélgetni.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) helyi titkára a lapnak elmondta,
évek óta balesetveszélyes az iskola homlokzata, az épület több helyen kordonnal van elkerítve, vannak is omlásveszélyre figyelmeztető feliratok, de itt éppen nem volt.
Bontovics Ignác hozzátette, hogy az autó környékét csak az omlás után, a biztosító kérésére kerítették el.
A gimnázium épületét néhány éve pályázatból felújították volna, ezt Herczeg Zsolt mezőtúri fideszes országgyűlési képviselője jelentette be választási kampányban Facebook oldalán 2022 márciusában.
A Telekit pár éve felújították volna, erről Herczeg Zsolt mezőtúri fideszes parlamenti képviselő a Facebookon is posztolt 2022 márciusában, történetesen éppen a választási kampányban.
„Sikeresen lezajlott a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás. A kivitelező kiválasztásra került, így hamarosan indulhat városunk patinás alma materének komplex felújítása” – írta anno Herczeg.
Csakhogy Lázár János végül elkaszálta a tervet: az építési és közlekedési miniszter a választások után bejelentette, hogy több mint 270 beruházást függesztenek fel, ennek esett áldozatul a mezőtúri gimnázium felújítása is.
Herczeg legutóbb 2023 májusában posztolt az intézménnyel kapcsolatban. Mint egy videója mellé írta: „Azon fogok dolgozni, hogy a "Teleki" minél hamarabb megújuljon!”.
Egyelőre azonban azóta sem történt semmit az ügyben.
(Címlapkép: Lázár János a Gazdasági bizottság ülésén - Béli Balázs/Alfahír)