Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma éjszakai csoportos támadásról számolt be ukrajnai célpontok ellen – írja az Interfax, amit a Fidesz-közeli Világgazdaság szemlézett.
A közleményben szerint az orosz fegyveres erők a múlt éjszaka csoportos csapást mértek precíziós fegyverekkel és csapásmérő drónokkal
– az ukrán hadiipari komplexum vállalataira,
– az ezeket támogató energetikai létesítményekre,
– a repülőtéri infrastruktúrára,
– az ellenséges operatív-taktikai rakétarendszerek állásaira.

Azt is jelezték, hogy ezenfelül az ukrán fegyveres erők lőszer- és felszerelésraktárai ellen is akciót intéztek. A fideszes lap azt gyanítja, hogy a Munkácson szétlőtt amerikai Flex gyár az oroszok tudomása szerint hadiipari tevékenységet folytathatott, ezért kerülhetett célkeresztbe.
„A csapás teljesült, az összes kijelölt célpontot eltaláltuk”
– zárul a védelmi tárca közleménye.
A fideszes lap szemlézi Demkó Attila közösségi médiában tett bejegyzését is, aki arra mutat rá, elképzelhető, hogy az amerikai tulajdonú Flex üzeméből „olyan alkatrészek kerülhetnek ki, amelyeket adott esetben az ukrán hadsereg is használ, például drónokhoz”. Felidézi, az ukránok egyre több katonai üzemet helyeztek át Kárpátaljára, ami a logikus lépés, ám így célpontot jelent.
Volodimir Zelenszkij szerint azonban szó sincs hadiipari üzem elleni támadásról. Az ukrán elnök az X-en azt írta, az orosz hadsereg szerda este „megdöntött egy őrült antirekordot”: polgári létesítményeket és lakóépületeket vettek célba.
„Több robotrepülőgép csapódott be egy amerikai tulajdonú vállalkozásba Kárpátalján. Ez egy átlagos polgári vállalkozás volt, amelyet amerikai befektetések támogattak, és olyan mindennapi árucikkeket gyártott, mint például a kávéfőzőgépek. És mégis, ez is célpont volt az oroszok számára. Ez nagyon sokatmondó. A létesítményben még mindig oltják a tüzet. Jelenleg 15 sebesültről tudunk, mindannyian megkapták a szükséges segítséget”
– írta reggeli posztjában Zelenszkij.
Közben Ukrajna magyarországi nagykövetsége közleményt adott ki, amelyben azt írták, az oroszok több robotrepülőgépet is bevetettek, hogy eltalálják a munkácsi gyárat. A közlemény felidézi, az orosz hadsereg korábban más amerikai vállalkozások, például a Boeing irodája ellen is támadást indított.
