Az egyiptomiak végeztek egy magas rangú terroristával

A meghalt személy Szelim Szulejmán el-Haram, akit a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) elnevezésű terrorcsoport egyik vezetőjeként tartanak számon.
 
Az egyiptomi katonák Sejk-Zuveidban körülvették a terrorista vezető házát, és megadásra szólították fel őt. Szelim Szulejmán el-Haram azonban tüzet nyitott rájuk, és megpróbálta felrobbantani magát, de ez már nem sikerült neki, mert halálos lövés érte.
 
Az egyiptomi hatóságok ádáz hadjáratot folytatnak az iszlamista mozgalom ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy a háttérből irányítja az országban tevékenykedő különböző dzsihadista csoportokat.
 
A hadsereg rendkívül erős fegyveres ellenállásba ütközik. Több száz egyiptomi rendőr és katona vesztette életét felkelőcsoportok támadásaiban, amióta Abdel-Fattáh esz-Szíszi volt hadsereg-főparancsnok, jelenlegi államfő 2013-ban megbuktatta Mohamed Murszi korábbi iszlamista elnököt, majd terrorista szervezetnek nyilvánította és betiltotta a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget.
 
Az utóbbi időben azonban a legveszedelmesebbnek tartott, az Iszlám Államhoz közelálló Vilájat Színáa követett el több merényletet. A szervezet tavaly novemberben fogadott hűséget Abu Bakr al Bagdádinak, az IÁ "kalifájának".
 
Egy hónappal ezelőtt vélhetően ennek a szervezetnek a fegyveresei lőttek agyon egy biztonsági őrt Niger kairói nagykövetsége előtt. Ez a csoport vállalta magára azt a merényletet is, amelynek során rakétával lőttek egy egyiptomi hajóra Izrael és a Gázai övezet partjainak közelében. Ugyancsak maguknak tulajdonították a Kairóban egy héttel ezelőtt végrehajtott robbantást, amely súlyosan megrongálta az ottani olasz konzulátus épületét. A Sínai-félsziget északi részén számos katonai ellenőrző pont ellen is intéztek fegyveres támadást.