Az ENSZ örül a minszki megállapodásnak

A világszervezet főtitkára tényleges és tartós tűzszünetet szorgalmaz a felek között.

A világszervezet New York-i központjában kiadott közleményben a főtitkár méltatta a minszki négyoldalú találkozó résztvevőinek kitartását, és arra szólította a feleket, hogy tartsák is magukat a megállapodásban foglaltakhoz.

Ban Ki Mun kiemelte, hogy a tényleges tűzszünet megnyitná az utat a szeptemberi – szélesebb körű – minszki megállapodásokon alapuló, átfogó politikai rendezéshez.

Az ENSZ kész segíteni ebben minden rendelkezésére álló eszközzel – tette hozzá, aláhúzva azt is, hogy a világszervezet folytatja az emberi jogi és humanitárius helyzet alakulásának figyelését Kelet-Ukrajnában.

Az egyezmény tartalmát itt elolvashatja.