"Az év legnehezebb meccse" - miért tart Storck a Feröer-szigetektől?

Bernd Storck szokatlanul óvatos és kritikus kijelentéseket tett az elmúlt időszakban.

"Az Eb már mögöttünk van, és a múltat le kell zárni. Most egy új sorozat kezdődik, amelyben a nulláról kell kezdenünk mindent. Persze, az Eb tapasztalatait és pozitív élményeit felhasználva kell elkezdenünk az újabb, még nehezebb feladat teljesítését. Remélem, a szurkolóktól és mindenkitől megkapjuk azt a biztatást, mint Franciaországban. Készen állunk a nyitányra, ami egyáltalán nem lesz könnyű. Természetesen van már egy elképzelés a fejemben a keddi kezdőcsapatot illetően, de erről még korai lenne beszélni most" 
 
- jelentette ki a szövetségi kapitány, mielőtt a csapat elrepült Budapestről a találkozó helyszínére.
 
A fenti nyilatkozat még az optimistábbak közé tartozott az elmúlt időszakot figyelembe véve. Storck augusztus 31-én például kijelentette:
 
az év legnehezebb mérkőzése vár a csapatra, még az Európa-bajnokságon sem tartott egyik mérkőzéstől sem annyira, mint ettől.
 
A szövetségi kapitányt a következő dolgok aggasztják:
 
  • Hideg lesz, eső is várható, ráadásul műfüves pályán kell játszani.
  • Több kulcsjátékos hiányzik: Király Gábor és Juhász Roland az Európa-bajnokságot követően visszavonult a válogatottól, Lovrencsics Gergő, Pintér Ádám és Gera Zoltán pedig sérülés miatt már TelKiben sem edzett a csapattal, Hangya Szilveszter, a Vasas fiatal alapembere pedig épp az edzőtáborban szedett össze sérülést, ami miatt haza is utazott. Rajtuk kívül Elek Ákos, Szalai Ádám és Fiola Attila sem teljesen egészséges.
  • A fizikai felmérések drámai eredményeket hoztak, Storck azt mondta, ha ezeket veszi alapul, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy korábban nem sikerült nagy tornára kijutnia a magyar válogatottnak. 
  • Ebben a klubok sem igazán együttműködőek: a Vasas, a Ferencváros és a Haladás már a szövetség által javasolt rendszer szerint teszteli az idény előtt a játékosokat, a többiek azonban nem. "Magyarországon még minden klub a maga útját járja, de szeretnék visszakérdezni. Miért van az, hogy mindenki a válogatottól várja el a nemzetközi sikereket, miközben a klubok nem képesek erre? Az egyetlen magyar válogatott játékos, aki top szinten, a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát, az Nikolics Nemanja, a Legia Warszawa játékosa" - mondta a szövetségi kapitány.
 
A fent említetteken túl gondok lehetnek a játékosok motivációjával is. Bár az információt a Bocsák Miklós-féle Sport Plusz szellőztette meg, így érdemes óvatosan kezelni, a lapnak a válogatott ügyeit ismerő informátor állítólag azt mondta, Storckot felháborította a futballisták hozzáállása is: nem látja a tüzet és a koncentráltságot a játékosok szemében. A lap információi szerint a játékosok nem igazán tudták túltenni magukat azon, hogy a jó Eb-szereplés dacára nem kapkodtak értük az európai klubok.
 
 
Nagy Ádámnak sikerült az olasz Bolognába szerződnie, de Dzsudzsák Balázs Szaúd-Arábiában, Bese Barnabás a francia másodosztályban, Korhut Mihály Izraelben kötött ki, az NBII-be kiesett Puskás Akadémia játékosa, Fiola Attila pedig az átigazolási időszak utolsó napján a Videotonba menekült. Stieber Németországon belül váltott klubot, csakúgy, mint Kleinheisler László, aki továbbra sem fér be a Werder kezdőjébe, ezért kölcsönadták a Darmstadtnak.
 
A magyar válogatott ráadásul meglehetősen rutintalan kerettel vág neki a selejtezősorozatnak, igaz, ebben szerepet játszanak a már említett sérülések is. A keret átlagéletkora 25,5 év, ezzel az Eb-n - ahol még 28 volt - a legfiatalabb csapatnak számítottunk volna.
 

Azért illene nyerni

 
A fenti körülmények ellenére azért elmondható: illene nyerni a csoport egyik leggyengébb  csapata ellen, még akkor is, ha az előző selejtezősorozatban kétszer is megszenvedtünk ellenük.
 
A keret legértékesebb játékosa a dán AC Horsens csapatában szereplő Hallur Hansson, aki a Transfermarkt szerint 300 ezer eurót ér. A keretben összesen tíz olyan játékos szerepel, akik Izlandon, Dániában vagy Norvégiában futballoznak, javarészt alacsonyabb osztályú klubokban.
 
A keretben számos olyan játékos található, akik munka mellett futballoznak, akad köztük ács, villanyszerelő, asztalos, útépítő és ügyvéd is.