Az MSZP a déli határszakaszt szórná tele menekülttáborokkal

Az MSZP továbbra sem látja a kerítéstől az erdőt, és nem érzékeli, hogy az elmúlt hónapok során milyen terhet jelentett és jelent most is a migrációs nyomás a déli határ közelében élők számára.

A politikus szerint a migrációs ügyben továbbra is összevissza kommunikáló MSZP-től ez a javaslat nem meglepő, hiszen Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere szerint nincsenek menekültek a Csongrád megyei székhelyen. Ennek ellenére az MSZP-s irányítású város önkormányzati cégeinek segítségével látják el azt a napi 600-800 migránst, akik Szegedről indulnak útnak a befogadó állomásokra. Szeged egészségügyi és közbiztonsági kapacitása kimerült a migráció okozta terhektől, az MSZP most mégis ezeket a rendszereket, illetve az itt élőket terhelné tovább.

Harangozó Tamásnak azt javasolja, hogy mielőtt újabb felelőtlen megoldási javaslatokkal állna elő, tájékozódjon párttársától, Botka Lászlótól, hogy szeretne-e menekülttábort felállítani Szeged polgármestereként. Felszólította továbbá az MSZP-t, hogy hagyjon fel álságos politikájával, és hagyja békén a déli határ közelében élő több százezer honfitársunkat!