Az MSZP székházát is fizethetjük

Milliókkal maradt adósa az államnak az MSZP-közeli egykori pártház-üzemeltető. A dolgozókat a Bérgarancia Alapból fizették ki, sőt az adóhatóság is hoppon maradt.

Dolgozóinak és az államnak maradt adósa a 2010-ig az MSZP, azóta az MSZP-közeli Horizont Zrt. tulajdonában lévő Köz-Tér-Ház Kft., amelynek felszámolása a napokban fejeződött be.
 
Az évek óta nulla árbevétellel vegetáló cégnél foglalkoztatott néhány, adminisztrátori feladatot végző munkatárs, úgy tudni, végül az állami Bérgarancia Alap terhére megkapta az összesen 2,4 millió forintra rúgó jussát. Ezt a felszámolásban később a Fővárosi Munkaügyi Központ követelte tovább, a pénzhez azonban nem jutott hozzá, mert a cég után nem maradt vagyon.
 
Hasonlóan járt a blog tudomása szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is, amely korábban már táblázott végrehajtást a cégre (a cégadatok szerint 2012-ben ezt törölték). A NAV a közvetve szintén állami MKK Magyar Követelés Kezelő Zrt.-re engedményezte a tartozást, amely információik szerint 1,5 millióval ragadt benn a szocialista közeli cégbuktában.
 
Az 1990-ben alakított Köz-Tér-Ház valaha az MSZP Köztársaság téri (ma II. János Pál pápa tér) székházát üzemeltette, amelyet azonban a párt eladott, s 2010-ben túladott a kft.-n is. Az új, s utolsó tulajdonos a Horizont Zrt. lett, amely szintén MSZP-közeli székházcégnek mondható.
 
Az írás szerint a Horizont Zrt. nemrégiben olvadt be a bécsi Horizont Handels und Industrie AG-be, amely a téli fúzió idején közölt adatok szerint Puch László volt pártpénztárnok, jelenlegi Baranya megyei pártelnök érdekeltsége. Ez a cég az MSZP anyagi gondjai miatt értékesíteni vagy eladni tervezett Jókai utcai új pártszékházat üzemeltető Jókai 6. Irodaház Zrt. tulajdonosa.

Több százmilliós adósság az SZDSZ után

Mint ismert, az azóta a történelem szemétdombjára került SZDSZ székházügyéből származó több százmillió forintos adósság tetemes része szintén a költségvetést terheli majd.
 
Nem várható, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) követelése, ezen belül különösen a tőkekövetelés megtérüljön – válaszolta az SZDSZ tartozásának ügyében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő korábbi írásbeli kérdésére.
 
Az ügyben a rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.