Az oroszok segítik létrehozni a palesztin államot?

A Moszkva környéki Gorkiban lévő miniszterelnöki rezidencián folytatott megbeszélésen Medvegyev hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is támogatja a palesztin nép "minden álláspontját" és "azt az óhaját is, hogy megerősítse államiságát".

Abbász az utóbbi években gyakran látogatott Oroszországba, legutóbb tavaly júniusban. Az orosz kormányfővel zajlott találkozóján bejelentette, hogy május 9-én ismét Moszkva vendége lesz, és részt vesz a moszkvai győzelem napi ünnepségeken. "Ez kötelességünk és nagyon örülünk" - mondta a Palesztin Hatóság elnöke.

Oroszország és Palesztina kapcsolatai fokozatosan fejlődtek és erősödtek Mahmúd Abbász vezetésének tíz éve alatt - állapította meg Vlagyimir Putyin orosz államfő a palesztin vezetőt fogadva novo-ogarjovói rezidenciáján.

A tárgyalásokat megelőzően Abbász a sajtó előtt kiemelte Oroszország szerepét a közel-keleti rendezésben. Hangsúlyozta, hogy a palesztin kérdés megoldását kizárólag tárgyalásos úton, békésen akarják megoldani. "Palesztina, valamint Izrael és az Egyesült Államok álláspontja között jelentős különbségek vannak, de az a fontos, hogy azok mindegyike a párbeszéd keretei között maradjon" - mondta.  

Mahmúd Abbász közölte, hogy a leginkább az izraeli telepek létesítése aggasztja a legjobban a Palesztin Hatóságot, amely miatt, mint mondta, az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellett fordulniuk. Válaszul az izraeli hatóságok befagyasztották az adóból származó jövedelmek kifizetését és már 4 hónapja nem jutnak ehhez hozzá - emlékeztetett a palesztin elnök. A politikus a közel-keleti rendezésben részt vevő kvartett - az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország - közvetítő szerepének az erősítését sürgette.