Az otthon csak egy álom – hogy lesz így nemzeti feltámadás?

A magyar 18-36 éves korosztály, az Y generációnak a 44 százaléka még a szülőkkel él. A szomorú adathoz még hozzátartozik, hogy a Cofidis országos reprezentatív kutatás szerint a 18-35 éves korosztályon belül 36 százaléknak van saját lakása, amelyhez 63 százalék szülői segítséggel jutott.

Így élnek

Az Y generációs háztartások jóval kevésbé húzzák meg a nadrágszíjat, mint az idősebbek, mintegy 30 ezer forinttal költenek többet havonta az átlagnál, ugyanakkor nagyobb arányban (41 százalék) rendelkeznek megtakarítással. Kiadásaik nagy része lakásfenntartásra (41 300 forint), bevásárlásra (31 400 forint) megy el, és a legkevesebb pénzt ugyan ruházkodásra (12 800 forint) és szórakozásra (10 200 forint) fordítják, de az utóbbi két esetben is az átlagosnál jóval magasabb összeget. A lakossági átlaghoz hasonlóan 10 százalék állítja magáról, hogy vett fel hitelt az elmúlt negyedévben, átlagosan 30 ezer forintot költenek hiteltörlesztésre háztartásonként.

Az egyre fokozódó magyar exodusnak az egyik kiváltó oka, hogy a magyar társadalmat a lakhatási válság fojtogatja. S mivel a fiatalok számára egyre elérhetetlenebb álom a saját lakás, ezért vagy elhagyják az országot, közvetve ugyan, de gyengítve ezzel a gazdaságot, vagy pedig kitolódik a gyerekvállalás, a családalapítás ebben a korosztályban.

Sokakat a sírógörcs kerülget! Brutálisan emelkedni fognak az albérletdíjak a csillagos ég felett is

A folyamat nem áll le, nem látszik a fény az alagút végén. Az ingatlan.com februári elemzése szerint az albérletdíjak elképesztő emelkedése egy gyorsan múló pillanatra megállt. A szakemberek azonban már akkor arra figyelmeztettek: azt nem tudni, hogy a stagnálás hosszú távú vagy átmeneti lesz.

Elfogyunk

A 35 év alatti nagykorúak döntő többségének, 82 százalékának még nincs gyereke, bár 77 százalékuk egyértelműen szeretne gyereket. A számokból az is kiderül, hogy míg a rendszerváltáskor a nők átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációknál ez már több mint 28 év. A mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.